Please update your Flash Player to view content.
MagyarRomânăEnglish
Egyházi levéltárosok tapasztalatcseréje PDF Imprimare Email

A Veszprémi Érseki Levéltár és a Veszprém Megyei Levéltár közös meghívására 2010. október 25–29. között szakmai továbbképzésen és tapasztalatcserén vettek részt Veszprémben a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár és gyűjtőlevéltárainak munkatársai: Barabás Kisanna (Marosvásárhely), Bernád Rita (Főegyházmegyei Levéltár, Gyulafehérvár), Küsmődi Attila és Puskás Attila (Szamosújvár), valamint e sorok írója (Sepsiszentgyörgy).

leveltarosok

A gyulafehérvári főegyházmegye egyházi levéltárosainak csapata

Ott-tartózkodásunk első két napján a nyugat-európai viszonylatban is korszerűnek számító Veszprém Megyei Levéltár felépítésével, iratkezelési rendszerével és felszereltségével ismerkedtünk. Hermann István igazgató a levéltár erősségeire hívta fel figyelmünket: így az iratanyag papír alapú és elektronikus nyilvántartására, a kutatószolgálat irányítására, valamint az intézmény munkatársai által kifejtett tudományos munkára. A restaurátori laboratóriumban is értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Megismertük a különböző gépezeteket és eszközöket, vegyszereket, amelyek a sérült iratok állagmegőrzését, fertőtlenítését biztosítják. De nemcsak a megismert levéltárak felszereltsége, belső rendszere, hanem jogi helyzete is különbözik a hazaitól. Míg nálunk a megyei levéltárak a Román Országos Levéltár kihelyezett fiókjaiként műkődnek, tehát állami levéltárnak minősülnek és a belügyminisztériumnak vannak alárendelve, addig magyarországi társaik a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, akik fenntartóként gondoskodnak működtetésükről. Igaz, változó módón.

A következő napokban már a testvérintézmény, a Veszprémi Érseki Levéltár vendégszeretetét élveztük. Munkatársaik bemutatták levéltári rendszerüket, raktáraikat, ugyanakkor saját levéltáruk példáján keresztül felhívták figyelmünket a főegyházmegyei levéltárak erősségeire és hiányosságaira. Ezek között szerepeltek a gazdasági kérdések, a kiadványok, a személyzeti problémák, a levéltári iratfeldolgozás körüli nehézségek és korlátozott lehetőségek. Jóleső érzés volt megtudni, hogy a levéltári iratok begyűjtése tekintetében már mérföldekkel előttük járunk. Magyarországon ugyanis a püspöki és érseki székhelyeken működő egyházmegyei levéltárak befogadóképessége nem teszi lehetővé a plébániai iratok begyűjtését, így azok sok esetben az idő martalékaivá váltak. Ezzel szemben a Gyulafehérvári Főegyházmegyében létrejött hat gyűjtőlevéltár korszerű feltételeket teremt az egyházközségi iratok számára, állagmegóvásukat és kutathatóságukat egyaránt biztosítja. E tekintetben Erdély mintának tekinthető az anyaországnak római katolikus egyházi levéltári vonatkozásban.

A Veszprémi Érseki Levéltárban végzett műhelymunka is erről győzött meg bennünket, ahol a vörös iszap által sújtott egyik plébánia, Somlóvásárhely iratanyagának alapszintű rendezését végezhettük az ottani munkatársakkal. A fenti egyházközség ugyanis egyike annak az öt plébániának, amelynek iratanyaga az érseki levéltárban található.

A szakmai tapasztalatcserén kívül alkalmunk volt megtekinteni a királynék városának fontosabb egyházi emlékeit és muzeális értékeit, amelyek saját értékeink iránti ragaszkodásunkat is felerősítették bennünk. A szakmai és kötetlen beszélgetések folytatását egy erdélyi konferencia szervezésén keresztül tervezzük, ahol az anyaországi és erdélyi levéltárak közti kapcsolatok tovább erősödhetnek és az együttműködés szintjére juthatnak. Az ötnapos tapasztalatcsere nagymértékben hozzájárult a hazai egyházi levéltárak helyzetének meghatározásához, ugyanakkor modellt kínált főegyházmegyei levéltárunk gyűjtőközpontjainak további megszervezéséhez. Ez utóbbi intézmények szerepe az elkövetkezendőkben még hangsúlyosabbá válik, hiszen otthont kell adniuk az államtól a jövőben visszaszolgáltatandó egyházi iratoknak, ugyanakkor segítséget kell nyújtaniuk a magyar állampolgárság elnyeréséhez szükséges iratok, például anyakönyvi kivonatok kibocsátásában is.

Összegzésképpen elmondhatjuk, a múlt értékeit a jövőbe tekintve a jelen eszközeivel kell őriznünk, egyházunk és nemzetünk érdekében hasznosítanunk. Köszönet mindazoknak, akik ebben a felismerésben segítettek és megerősítettek.

Pénzes Lóránd

Vasárnap, 2010/46


 

Menü

Bejelentkezés