Please update your Flash Player to view content.
Főoldal Közművelődési tevékenység
MagyarRomânăEnglish
A petrozsényi Szent Borbála templom 125 éves évfordulója PDF Nyomtatás E-mail

A Zsil-völgyi bányászatnak a 19. század utolsó harmadában történt elindítása és fellendülése a Monarchia több területéről vonzott bányászokat, iparosokat és kereskedőket. A mintegy tizenkét nemzetiségből származó lakosság hitéletéhez nagymértékben hozzájárult a templom és közössége, a plébánosok személye és a folyamatos lelkipásztori szolgálat.

Szent Borbálának, a bányászok védőszentjének szentelt római katolikus templom építését 1887 őszén fejezték be, és Lönhárt Ferenc gyulafehérvári püspök az év novemberében szentelte fel. A plébániatemplom felszentelésének 125. évfordulóját ünnepelte meg a petrozsényi közösség november 27-én. A város polgármesteri hivatalának dísztermében tartott ünneplés alkalmat adott feleleveníteni a római katolikus egyház hozzájárulását mind a hívek, mind pedig a városi közösség életéhez, a különböző feleketek együttéléséhez.

A megemlékezés kapcsán bemutató kiállítás készült: pannókon archív dokumentumok és felvételek idézték fel a petrozsényi Szent Borbála templom építéstörténetét , az 1916-ban (a hívek számának növekedésével) felmerült templombővítés igényét (amire a háború miatt nem került sor), a plébánosok személyét, a plébánia egykori és mai épületét és életjeleneteit, a Mallensdorfi nővérek által 1948-ig működtetett egykori leány- és a fiúiskolának a meglétét.  A közelmúltban készült életképek hozták időben közelebb a plébánia tevékenységét, valamint a hozzá kapcsolódó Caritas szolgálatnak a jelenlétét a városban és környékén.

Az ünnepi alkalommal Tiberiu Iacob-Ridzi polgármester és Szász János plébános köszöntése után előadások mutattak rá a katolikus hitélet szerepére a Zsil-völgyében. Jitianu Liviu, a kolozsvári BBTE RK Teológia Karának dékánhelyettese a hit fényében világította meg az élet hozta kihívásokat, valamint az azokra adott válaszokat. Rámutatott arra, hogy jelen helyzetünkben a hit kapujában a személy(ek) méltóságára és a közösségi létnek értékére érdemes figyelnünk. Korom Imre, a gyulafehérvári Mailáth Gusztáv Károly Teológiai Líceum tanára a Zsil-völgyi katolikus jelenlét meghatározó szerepére hívta fel a mintegy kétszáz főnyi hallgatóság figyelmét. Visszatekintésében olyan érdekességeket is kiemelt, amelyek a monarchiabeli idők jól átgondolt működésére volt jellemző. A plébánosok is öt-hat nyelvet beszéltek, hogy a különböző nemzetiségű hívek lelkipásztori szolgálatát minél közvetlenebb módon elláthassák. A nővérek által fenntartott iskolában pedig az oktatás és nevelés az életmódra is hatással volt.

Az előadások és kiállítás is hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők jó érzéssel idézzék fel az általuk is megélt történéseket, valamint büszkeséggel tekintsenek az egyházközség és a város sokszínű múltjára. Egy harmadik osztályos kisfiúnak, Andrei Gabriel Fabiani Prcsina a zongorajátéka pedig a jelen életnek a jövőbe tekintő bizakodását és távlatát nyitotta meg.

A templom szentelésének évfordulóját a Szent Borbála napján, december 4-én tartandó ünnepi, búcsús szentmise teszi teljessé. A délelőtt fél 12-kor keződődő román nyelvű búcsús mise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György érsek lesz, délután 5 órakor a magyar nyelvű búcsús szentmisét Petrozsény testvérvárosának, Várpalotának a plébánosa, Fodor Balázs mutatja be, az ünnepi szónok a korábbi plébános, Varga Rezső főegyházmegyei vagyonkezelő.

Hegedűs Enikő

Vasárnap 2012/50

A kiállítás panói >>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Menü

Bejelentkezés