Please update your Flash Player to view content.
Főoldal Kiadványok, tanulmányok
MagyarRomânăEnglish
Pénzes Lóránd: A Státus újjászervezése és jelenléte az erdélyi közéletben PDF Nyomtatás E-mail
Reorganizing the Status in Transylvania

The Roman Catholic Status ot Transylvania is an instituion of the Hungarian-speaking Catholics of the Transylvanian Diocese dating back to the 16th century. It was first organized after the diet of 1556, when the Catholic bishop was forbidden to take his seat in Transylvania. For more than 100 years Transylvanian Catholics had to organize the diocese and their religious life without the ruling of a bishop as the diets repeated the prohibiting regulations. Only in 1715 could they have a bishop in Transylvania again. During the long period of the bishop's absence the Catholic nobles tried to govern somehow the diocese. That was the reason why the Status was founded. It was a ruling and regulating institution that was supposed to deal with all the Catholic needs within the principality. In 1615 this self-governing institution was known under the name of Status Catholicorum Dominorum. György Rákóczi II approved in his laws known under the title Approbate Constitutionis that the Catholics could have their self-governing instituions. In 1716, when Bishop György Mártonfi could come into Transylvania, the Status was not dissolved, but the bishop himself presided its meetings. The importance of the instution decreased after 1918, when the Transylvanian Diocese became part of Romania. During the communist ruling the Status was outlawed, allits possessions taken over by the Romanian Communist State. The reorganization of the Status was only possible after 1989.

Az erdélyi katolikus egyházmegyei autonómiát megtestesítő Erdélyi Római Katolikus Státus kialakulásának gyökere az 1556. április 26-27-iki országgyűlés végzésében keresendő, ahol a rendek törvénybe foglalták a katolikusok püspökének, Bornemissza Pálnak az országból való kiutasítását. Az 1610-es besztercei congregatio generalis megerősítette e korábbi döntést: ,,a pápás papoknak püspökük ne legyen".1 Az 1568-as tordai országgyűlés vallásszabadságot hirdető határozata ellenére2 a katolikusoknak 1715-ig püspök nélkül kellett az egyházmegye ügyeit igazgatniuk. A mostoha állapoton a katolikusnak maradt főurak úgy próbáltak segíteni, hogy a másik három vallás karaihoz, azaz státusaihoz hasonlóan ők is testületileg léptek fel a diétákon saját egyházi ügyeik védelmében. A különbség csupán annyi, hogy püspök hiányában a katolikusok státusa vált a pápához tartozó hívők egyetlen képviseleti és vezető fórumává, míg a protestáns felekezetek hasonló testületi képviselete a meglévő egyházi vezetés miatt fokozatosan elsorvadt. A katolikusok önkormányzati szervét már 1615-ben Status Catholicorum Dominorum név alatt említik, míg a II. Rákóczi György uralkodása alatt összeállított Approbate Constitutionis című törvénykönyv I. rész 3. tc. kimondja, hogy a katolikusok maguk intézhetik ügyeiket. Ezzel törvényesen is elismerték a püspök nélküli Státust az egyházmegye képviseleti szervének az olyan jellegű kérdésekben, amelyek az egyház anyagi ügyeivel, oktatásával és intézményeivel kapcsolatosak. Így alapítványokat létesítettek, iskolákat működtettek, ingatlanokat szereztek, vikáriust választottak és felügyelték az egyes egyházközségek életét. Ettől kezdve az említett ügyekben a klerikusok és a világiak együtt tanácskoztak az ún. státusgyűléseken, innen terjesztették határozataikat jóváhagyásért a fejedelem elé.3

Az önálló erdélyi államiság megszűnését követően az 1690-ben kiadott Diploma Leopoldinum rendezte a vallások jogi helyzetét, lehetővé téve, hogy 1715-ben Mártonfi György személyében katolikus püspököt nevezzenek ki.4 A kinevezés azonban nem vonta maga után a katolikus autonómia megszűnését. Sőt elnökként maga az egyházfő is része lett az újjászerveződött Státusnak. A korábban működő státusgyűlések mellé egy állandó igazgatótanácsot hoztak létre kétharmad világi és egyharmad részben egyházi személyekből. Ebből az intézkedésből kitűnik, hogy az uralkodó az erdélyi katolikusok képviseletét ellátó törvényes szervnek tekintette a Státust.

A Habsburg uralkodók rokonszenvvel viseltettek ugyan az erdélyi katolikusok ügyeivel szemben, de ez nem csupán jótékony együttérzést és támogatást jelentett, hanem az uralkodói befolyás és ellenőrzés érvényesítését is. Találóan jegyzi meg Antidius Dunod jezsuita az erdélyi uraknak mondott beszédében: ,,Nolentes, volentes protegit vos Sua Maiestas".5 Az osztrák kétfejű sas nemcsak védőszárnyait terjesztette ki az erdélyi katolikusok felé, hanem „karmaiban", irányítása alatt is tartotta őket. Ennek jegyében találkozunk Mária Terézia pártfogásának jeleivel, aki jelentős összeget helyezett el a bécsi bankokban a fejedelemség katolikusainak támogatására, megalapítva annak kamatából a vallásalapot.6 Az adományozott pénzösz-szeg gondozását azonban nem bízta a katolikusok több évszázada jól működő intézményére, hanem erre a feladatra az 1767. március 4-én kelt leiratával külön intézményként az uralkodó közvetlen fennhatósága alatt álló Catholica Commissiót (katolikus bizottságot) hívott életre, s ugyanazzal a feladattal bízta meg, mint amit addig a Státus látott el. A Főkormányszék kebelében szervezett bizottság feladatává vált az erdélyi katolikus egyházi és tanulmányi ügyek intézése, valamint a főkegyúri joggal kapcsolatos feladatok végzése. A kizárólag katolikus férfiakból álló testület a gubernátor - ha ő nem volt katolikus, akkor a rendszerint politikai szerepet vállaló püspök - vezetése alatt állt. A Catholica Commisio felállítása rendeletileg ugyan nem vonta maga után a Státus megszüntetését, azonban gyakorlatilag ezt eredményezte. Az oktatás és az egyház ügyeit szolgálta, de úgy és olyan mértékben, ahogy azt a mindenkori hatalom jónak látta. Hatásköre katolikus ügyekben a Státustól ,,örö-költ" és az uralkodó által létrehozott alapok - így a már említett lusitániai alap, 1768-tól a katolikus árvaházalap, 1773 óta a katolikus tanulmányi és ösztöndíjalap, 1775 után a katolikus elemi iskolai alap, 1808-tól pedig a katolikus elemi iskola- és nyugdíjalap - kezelésére és hasznosítására terjedt ki.7

A katolikus rendek nem nyugodtak bele Státus jogkörének önkényes felfüggesztésébe és felirataikban sürgették a katolikus autonómia visszaállítását. Kérelmükben csatlakoztak hozzájuk a három másik bevett vallás képviselői is azáltal, hogy ők is kérték a katolikus autonómia visszaállítását, hiszen annak korábbi működése, iskolahálózata, szociális intézményei révén a többi vallásfelekezet tagjai előtt is nyitott volt. Példaként álljon előttünk a Státus legkorábbi birtokának, a kolozsmonostori uradalom jövedelméből (is) ismert jezsuita akadémiának a helyzete, amelynek diákjai fele-fele arányban oszlottak protestánsokra és katolikusokra.

A Státus korábbi jogi helyzetébe való visszaállítás lehetőségét már az 1848-as zűrzavaros viszonyok között is megpróbálták kihasználni a katolikus rendek. Kovács Miklós püspök szervezőgyűlést hívott össze, amelyen kidolgoztak egy szabályzatot, s fel is állítottak egy 24 tagból álló bizottságot.8 A szabadságharc leverését követően ez a Státus újjászervezésére indult kezdeményezés meghiúsult, és mintegy húsz év várakozás után, a kiegyezés előszelében került az osztrák belpolitika terítékére. A Habsburg Birodalom nagyhatalmi pozíciójának gyengülése - amelynek fokmérői az 1866-os vesztes osztrák-porosz háborúk - maga után vonta a belpolitikai stabilitás megteremtésének szükségességét, ami az 1863-ban felvetett kiegyezési tárgyalások felmelegítését, illetve folytatását eredményezte. Ugyanakkor ez osztrák részéről az abszolutizmus rendszeréről való lemondást s engedmények megadását is jelentette.

A kiegyezést megelőző évben Kolozsváron az erdélyi országgyűléssel párhuzamosan Fogarasy Mihály püspök a státusgyűlést is újból összehívta. A Státus újjászervezésében mérföldkőnek számító gyűlés nyitóbeszédében Fogarasy hangsúlyozta, hogy a megváltozott korviszonyok tekintetében fontosnak tartja a Státus ügyeiről személyesen tájékozódni: „hogy egyházi, iskolai és alapítványi ügyeink állása felől értekezve út és mód találtassék arra, hogy ezen ügyeink felvirágzásnak induljanak, és a catholikus hívekben a közügyek iránti érdekeltség felébredjen és terjedjen."9 A püspök szerepének a hangsúlyozása új problémát vetett fel, s a gyűlésen részt vevő laikus rendek ebben szerepük csorbítását fedezték fel. Önös érdekeiken esett csorbán túllépve azonban egyöntetűen kérték a Catholica Commissio megszüntetését. Ezt a Bécsből irányított intézményt tették felelőssé az erdélyi katolikus javakban bekövetkezett nagyfokú romlásért, a katolikusok önálló képviseletének hiányában uralkodó vallási közönyért. Kérésükben felidézték, hogy maga az uralkodó is észrevette annak működésképtelenségét és az 1863-ban kiadott 1874. és 5473. számú rendeleteiben annak kiszélesítését, átalakítását vette tervbe, amelynek „kijavításához mi nem járulhatunk"- jegyzik meg a Státus tagjai. Majd így folytatják: „Különben Felséges urunk! Nincsen is erre (mármint a Catholica Commisióra) szükség, meg vannak nekünk törvényes közegeink, melyek egyházi, iskolai és alapítványi ügyeink elintézésére szükségel-tetnek",10 utalva a gyűlésen újjászervezett Státus közgyűlésére és a 24 tagú választott bizottságra.

Az erőteljes hangvételű feliratnak, illetve az erdélyi egyházmegyéhez tartozó országgyűlési képviselők tevékenységének, a főkormányszék erőteljes kiállásának11 meg is lett az eredménye. Báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter 1867. szeptember 12-én a 896. számú leiratában tájékoztatta a Státus képviseletét ellátó Fogarasy Mihály püspököt, hogy kérésüket „Ő. cs. és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebben teljesíteni" méltóztatta.12 Rendeletileg megszűnt ugyan a Catholica Commissio, a gyakorlatban azonban nem. Ennek ellenére körvonalazódott a Státus jövőbeli szerepe, lehetőség nyílt a státusgyűlés összehívására. 1868 februárjában a Státus össze is ült. Ez a gyűlés az útkeresés, a tapogatózás jegyében zajlott. Heves viták közepette sikerült jól körülhatárolt törvényjavaslatokat alkotni a Státus alapszabályzatáról, a vezetőtanács és a nagygyűlés összetételéről.

A szabályzat kimondta, hogy minden évben egyszer össze kell hívni a gyűlést, amelynek mindenkori elnöke a püspök. A vezetőtanács 24 tagból áll, kétharmada, azaz 16 személy világi, nyolc fő pedig klerikus („egyházi") kell hogy legyen. Kikristályosodott tehát, hogy két fő szerve van a Státusnak: a közgyűlés, azaz ismertebb nevén a státusgyűlés és a 24 tagból álló vezetőtanács, azaz az igazgatótanács. Mindkét szervet világiak és egyháziak alkotják. A 24 tagú vezetőtanácsot, amelynek kétharmada világi, a közgyűlés választja, s ez egész éven át tevékenykedik. A közgyűlésnek is világi többsége van, de ezt egy évben csak egyszer hívják össze. Egyházi részről meg kell jelenniük: az erdélyi püspöknek, aki a gyűlés elnöke, a székesegyházi káptalan tíz rendes tagjának, a 16 kerületi esperesnek, a püspöki líceum hittani karából tíz rendes tagnak, a szerzetesrendek tartományfőnökeinek, a szebeni árvaház és minden „növelde" igazgatójának, valamint a lelkészke-déssel foglalkozó papság 26 képviselőjének. A gyűlés világi képviselői pedig: a katolikus főispánok, a főkirály bírák, főkapitányok és szabad királyi városok polgármesterei, a 16 esperesi kerületből 38 világi képviselő, nagyobb községek képviselői, amelyek kegyúri joggal rendelkeznek. A gyűlés harmadik részét képezi a katolikus értelmiségiek másik csoportja. Ebbe a rétegbe beletartoztak: a több plébánián kegyúri jogot gyakorló királyi kincstár egy képviselője, a magán kegyurak, a kolozsvári, nagyszebeni, fehérvári, udvarhelyi és csíksomlyói főgimnáziumok igazgatói, a felsorolt főgimnáziumok tanári karának két-két képviselője, a marosvásárhelyi, brassói, kantai, erzsébetvárosi és szamosújvári algimnáziumok tanári karából egy-egy képviselő.13

Az maradt csak hátra, hogy mindez törvényerőre lépjen. Viszont Fogarasy püspök véleménye az volt, hogy várni kellene az erdélyi katolikus egyház teljes önrendelkezését szabályozó tervezet törvényerőre léptetésével, mert „az erdélyi talaj, melyen még a protestáns szellem uralkodik, ily kezdeményezésre nem alkalmas". Az erdélyi katolikus autonómiát az anyaországival egyszerre kellene megszervezni, s ehhez kell kapcsolódnia az erdélyinek is. A Státus így mégsem kezdhette meg a törvény biztosította keretek között a működését, hiszen hiányzott a püspök jóváhagyása a már régebben parázsló laikus-klerikus befolyás eldöntetlen kérdése miatt. Ennek a vitának a lényege az volt, hogy a státusgyűlésen korlátozni szerették volna a püspök beleszólását, s ezt a kétharmadot kitevő világiak mindenáron törvénybe akarták iktatni. Ez azonban nem sikerült. A parázs vita, amely a státusgyűlésen kívül is zajlott, 1873-ra már annyira lecsillapodott, hogy a püspök ismét kérte a Státus jóváhagyását, s erre a kedvező válasz meg is érkezett. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston már 1873. június 16-án kelt 1008. számú elnöki leiratában elismeri a státusgyűlés törvényességét, az igazgatótanács megalakulását, valamint kimondja azt is, hogy a Katolikus Bizottságot, amely a Státus működésének nagy akadályozója volt, ezennel törvényben szünteti meg, ennek a hatásköréhez tartozó minden ügyet végérvényesen visszautal a Státus hatáskörébe.15 A Státus ezzel a rendelettel ismét törvényes keretek között kezdhette meg működését, amelynek gyümölcsei a 19. század végi alakulásban egyértelműen lemérhetők.

Az 1873-tól bekövetkezett nagyfokú infláció következtében a Státus jobbnak látta vagyonát ingatlanokba fektetni. Így 1877-ben az ösztöndíjalap tőkéjéből 400 000 forintért a Csáki családtól megvásárolta a nagyalmási uradalmat,16 1885-ben 900 000 forintért a radnóti uradalmat, majd ezt követően 1897-ben az Esterházyak alsóbajomi birtokát. Ezeknek a birtokoknak az igazgatásában a főhatóság maga az igazgatótanács, amelynek rendeletei alapján mindegyik uradalomban az uradalmi gondnok kormányoz. 1887-től hosszas vita után az uradalmak igazgatására jószágigazgatói tisztséget állítottak fel, így az igazgatótanács közvetlen irányítói feladatkörét átruházta a Kolozsváron tartózkodó jószágigazgatóra.

A 18. század végén létrehozott alapok fenntartására létesített alapítványok képezték a Státus anyagi bázisát az uradalmak bevételei mellett, amelyek a 19. század végén épített kilenc katolikus főgimnázium fenntartását szolgálták, ezek a kolozsvári, károlyfehérvári (gyulafehérvári), csíksomlyói, udvarhelyi, marosvásárhelyi, brassói, kantai, erzsébetvárosi, szamosújvári gimnáziumok.17 A tanintézetek minden felekezet előtt nyitottak voltak és az erdélyi kultúra fenntartását szolgálták. A katolikus gimnáziumok a református kollégiumokkal párhuzamosan mindvégig megőrizték felekezeti jellegüket, de színvonalas oktatásuk révén vonzóak voltak minden tanulni vágyó számára.

Az oktatással párhuzamosan a státusgyűlés átlag 200 fős résztvevői tábora, amelynek világi része a politikai, illetve az államigazgatási apparátus tagjaként tevékenykedett, jelentős érték-, illetve véleményformáló tevékenységet fejtett ki az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának éveiben. Elég csupán a státusgyűlésen is részt vevő országgyűlési képviselők tevékenységére gondolnunk: számos vallási-oktatási törvény születésekor a katolikus érdekek képviselőiként szavaztak. A Státus közéleti szereplésének csökkenése a trianoni döntést követő évtizedekben következett be, majd az 1948-as államosítás révén. Ez utóbbi mind anyagi bázisát, mind intézményeit megszüntette, s ennek következtében a Státus hosszú ideig kiszorult az erdélyi köztudatból is. Visszatérésére az 1989-es rendszerváltozás kínált lehetőséget. Hogy a Státus az új körülmények közt mennyire tud eredményes lenni, az még a jövő titka.

Bibliográfia

A volt erdélyi királyi főkormányszék kebelében fennállott Katholikus Bizottság Hatásköréről. Gyulafehérvár 1876

Bochkor Mihály, Az Erdélyi Katolikus autonómia. Kolozsvár 1911

Benda Kálmán, Az 1568 évi tordai országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság. In: Erdélyi Múzeum 56. kötet, Kolozsvár, 1994. 3-4. füzet

Csetri Elek: Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás 1800-ig. Kolozsvár 1999

Sas Péter, Az Erdélyi Római Katolikus Státus. Egyháztörténelmi Szemle, 4. évf. 2. szám

Szögi László, A gyulafehérvári érseki levéltár és az erdélyi katolikus státus levéltára I. 1429-2000, Gyulafehérvár-Budapest 2006

Veszely Károly, Erdélyi Egyháztörténeti adatok, I. kötet, Kolozsvár 1860

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Levéltárából (ERKSL) származó dokumentumok Az 1848-dik évi augusztusa 27-én hozott Erdélyi Romano Catholica egyházi vegyes gyűlés Jegyző Könyve (kézirat), in: ERKSL/ IV. 4/e, 1. doboz.

Az Erdélyi Római Catholikus Statusnak 1866. Január 10-én Kolozsvárott tartott gyűléséről vezetett jegyzőkönyv, Róm. Kath. Lyc. Nyomda, Kolozsvár 1883, 3., in: ERKSL, IV. 4/e, 1. doboz

Az Erdélyi püspökmegye róm. Kath. Statusnak Károlyfehérvártt 1868. február 9-én megkezdett és azon hó 15-én befejezett gyűlésének jegyzőkönyve és okmánytára, Kolozsvárt 1903, in: ERKSL, IV. 4/e, 1. doboz, 14-20.

Az Erdélyi Római Katholikus Státus emlékirata. Minerva irodalmi és nyomdai műintézet, Kolozsvár 1932

Jegyzetek

1 Vö. Bochkor Mihály, Az Erdélyi Katolikus autonomia. Kolozsvár 1911, 78.

2 Vö. Benda Kálmán, Az 1568 évi tordai országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság. „...senki [...] az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől. [...] és nem engedtetik senkinek, hogy senkit fogsággal avagy helyéből való priválással fenyöges-sön az tanitásért, mert az hit istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás istennek igéje által vagyon." In: Erdélyi Múzeum 56. kötet. Kolozsvár 1994/3-4. füzet; Veszely Károly, Erdélyi Egyháztörténeti adatok. I kötet. Kolozsvár 1860, 179.

3 Sas Péter, Az Erdélyi Római Katolikus Státus. Egyháztörténelmi Szemle, 4. évf/2. szám, 3.

4 Bochkor 263-265.

Akár akarjátok, akár nem, császár Őfelsége pártfogásába vesz titeket. In: Csetri Elek, Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás 1800-ig, Kolozsvár, 1999, 71-72.

6 A lusitániai alap néven ismert az osztrák jezsuiták által, indiai misz-sziós célra összegyűjtött és a lisszaboni bankban elhelyezett 437 503 Ft összeget takarta, amelyet az uralkodó a portugáliai jezsuiták száműzését követően a portugál államtól visszaperelt és vallásalap címen az erdélyi katolikusoknak adományozott.

A volt erdélyi királyi főkormányszék kebelében fennállott Katholikus Bizottság Hatásköréről. Gyulafehérvár 1876, 3-12.

8 Vö. Az 1848-dik évi augusztusa 27-én hozott Erdélyi Romano Catholica egyházi vegyes gyülés Jegyző Könyve (kézirat). In: ERKSL/IV. 4/e, 1. doboz.

Az Erdélyi Római Catholikus Statusnak 1866. Január 10-én Kolozsvárott tartott gyűléséről vezetett jegyzőkönyv, Róm. Kath. Lyc. Nyomda, Kolozsvár 1883, 3., in: ERKSL, IV. 4/e, 1. doboz.

10 Uo.13-14.

11 „.vallás és közoktatási méltóságos miniszter úr [... ] méltoztassék a magyar kir. méltóságos pénzügyi minisztériummal egyetértőleg kieszközölni azt, amit ezen kir. Főkormányszék annyi évek ótai küzdelmei és kérelmei után sem bírt elérni". L. 13701/t.164-1867 sz. In: 1867 Tanulmányi Jegyzőkönyv, EKS IV.4./a. Jegyzőkönyvek.

12 Az Erdélyi püspökmegye róm. Kath. Statusnak Károlyfehérvártt 1868. február 9-én megkezdett és azon hó 15-én befejezett gyűlésének jegyzőkönyve és okmánytára. Kolozsvárt 1903, 38-39.

13 Az Erdélyi püspökmegye róm. Kath. Statusnak Károlyfehérvártt 1868. február 9-én megkezdett és azon hó 15-én befejezett gyűlésének jegyzőkönyve és okmánytára. Gombos Ferencz Lyceum Könyvnyomdája, 1903, 19. In: ERKSL, IV. 4/e, 1. doboz., 14-20.

14 Vö.1008-1873 sz. leirat, in: Az Erdélyi Római Katholikus Státus emlékirata. Minerva irodalmi és nyomdai műintézet, Kolozsvár 1932, 24.

15 262/a-1877 sz. in: EKS IV/5 d. Uradalmi iratok, Váralmási uradalom megvásárlására vonatkozó iratok, 1877, 3. doboz

16 Szögi László, A gyulafehérvári érseki levéltár és az erdélyi katolikus státus levéltára I. 1429-2000. Gyulafehérvár-Budapest 2006, 230-235.

Keresztény Szó, 2009 június


 

Menü

Bejelentkezés