Please update your Flash Player to view content.
Főoldal Kiadványok, tanulmányok
MagyarRomânăEnglish
Múltidéző örmény iratok nyomában PDF Nyomtatás E-mail

A Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltár kialakulása

A budapesti székhelyű Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület honlapján a következő jelmondat fogadja az oda látogatókat: ,,A Kárpát-medencében kétfajta ember létezik. Az egyik tudja magáról, hogy örmény gyökerű, a másik még nem". A kijelentés, noha túlzásnak tűnik, mégis kellő módon ragadja meg az örmények közel négyszáz éves erdélyi jelenlétét, amelynek során számtalan jeles, magyarul érző és cselekvő személyiséget adott a magyar történelemnek. Kiemelkedik közülük az aradi vértanúként ismert Kiss Ernő honvéd altábornagy és Lázár Vilmos honvéd ezredes, Czetz János honvéd tábornok és argentin szabadságharcos, Urmánczy Nándor maroshévízi születésű politikus, Issekutz Győző erzsébetvárosi származású magyar országgyűlési képviselő, Hollósy Simon, a nagybányai festőiskola egyik megalapítója, Brassai/Halász Gyula fotóművész, Csíky Gergely drámaíró, csanádi egyházmegyés pap, Lászlóffy Aladár költő, író és műfordító, a ditrói születésű Puskás Tivadar feltaláló, Torma Zsófia régész, dr. Jakabffy Elemér kisebbségpolitikus, Bogdánffy Szilárd titkos püspök és vértanú, Bánffy György színművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Jankovics Marcell grafikus, rajzfilmkészítő, kultúrtörténész. A felsorolást folytatni lehetne olyan jeles személyekkel, akiket örmény származásuk ellenére a magyar kultúrtörténet sajátjaiként tart számon. Szongott Kristóf Szamosújváron tevékenykedő neves armenológus a 19. század végén a következőképpen írt az örmény-magyar kapcsolatról: „Példát adtam nektek, hogy amit én is tettem, úgy cselekedjetek ti is. Én megtanultam a hazai nyelvet - tanuljátok meg ti is. Én mindig a haza érdekeit szolgáltam - ezt tegyétek ti is."

A Kaukázustól délre Kr. e. a 6. századtól az örmény felföldön élő örménység életében a döntő fordulat a kereszténység terjedésével indult meg: eleinte a szír, majd a görög térítők egyre fokozódó működésének hatására III. Tiridat örmény király (287-330) megkeresztelkedett és még a Kelet-Római Birodalmat is megelőzve, a világon elsőként 301-ben államvallássá tette a kereszténységet. Királyi utasításra Világosító Szent Gergely (240-320 körül), az örmények apostola irányításával egymás után kezdték lerombolni a pogány tűztemplomokat szerte az országban. Sokan áttértek a keresztény hitre. Az igehirdetés eleinte a szír és görög térítők nyelvén folyt, de nemsokára áttértek a nép nyelvére. Az örmény egyházat régi keleti egyháznak szokás nevezni. Episzkopális rendszerben működik, amelyet nagy területi egységekben érsekek igazgatnak. Az érsekek általában három vagy négy püspökséget irányítanak, s egy érsekség területe általában egybeesik a történeti Örményország tartományainak területi kiterjedésével. Az önállóságát elvesztett ország hosszú ideig az orosz és az oszmán érdekszféra részét képezte, így sokszor háborús övezetté vált. Lakói számára súlyos érvágásnak bizonyult a 20. század eleji örményellenes török politizálás, amely az országban élő örmények megsemmisítését (is) célul tűzte ki. Ez a politikai akarat az 1915-1917 között lezajlott genocídiumban csúcsosodott ki, amelynek során a török kormány 200 ezer (tudományos körök szerint 600-700 ezer) ártatlan örményt gyilkoltatott meg. Ezzel is magyarázható, hogy a 20. század első felében felgyorsult az örmények kivándorlása. Jelentős örmény diaszpórák jöttek létre Libanonban, Egyiptomban, Franciaországban és az Egyesült Államokban. A Szovjetunióhoz csatolt Örményország kb. 3,5 millió lakóval 1991-ben nyerte el függetlenségét.

Az örmények Erdély területére települése azonban régebbi keletű. Történelmi források a honfoglaló magyarokkal a Kárpát-medencébe érkező örményekről is szólnak, de oklevelek tanúskodnak a 13. században a brassói és esztergomi örmény kereskedők negyedeiről is. Tömeges betelepítésükre Erdélybe a 17. század második felében került sor. Az ideérkező örmények korábban Moldvában éltek, amelyet - vallási és nemzetiségi okokból, valamint a Gheorghe Duca fejedelem elleni felkelésben való részvételük miatti megtorlástól tartva -elhagytak. Számukra 1672-ben I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem bocsátott ki letelepedési engedélyt, amely együtt járt a kereskedelmi és költözési szabadság megadásával, valamint az iparűzés és a bíróválasztás jogának biztosításával. Az áttelepülők legfőbb része iparral és kereskedelemmel foglalkozott. Ők négy örmény telepet, ún. kolóniát alapítottak: Szamosújváron, Gyergyószentmiklóson, Erzsébetvárosban és Szépvízen. A települések sajátos örmény jellegüket a trianoni diktátum érvénybe lépéséig megőrizték. Lakóik számára az önszerveződés fontos eleme volt az egyház. Vallási vezetőjük, Oxendius Verzirescu örmény püspök vezetése alatt 1710-ben egyesültek a katolikus egyházzal, de megtartották keleti örmény rítusukat. A későbbiekben saját püspök hiányában vezetőjük a mindenkori erdélyi (gyulafehérvári) püspök lett apostoli kormányzói minőségben. A 19. század közepén végbement nyelvcsere következtében áttértek a magyar nyelv használatára, az örmény csupán a liturgia nyelveként élt tovább.

1920 után az erdélyi örményének legnagyobb része Magyarországra települt át, így a négy város örmény jellege megszűnt. Az általuk alapított vagy fejlesztett városokban a kisebbségbe került lakosok számára kizárólag az egyházközségek jelentették a nemzeti értékek továbbélésének színterét. A napjainkra számbelileg megfogyatkozott erzsébetvárosi és szépvízi örmény katolikus egyházközségek azonban nem tudták kellőképpen biztosítani a plébániai archívumok őrzését, ezért került sor 2010 szeptemberében begyűjtésükre, Szamosújvárra szállításukra, hogy ott egy központi levéltárba egyesítve tanúskodhassanak az örmény múltról. A gyergyószentmiklósi örmény egyházközség levéltára helyben maradt, mivel itt élő közösségről beszélünk, ahol a hívők viszonylag nagy számban vannak jelen. Az iratanyag rendezését és kutathatóvá tételét Bernád Rita főegyházmegyei levéltáros fogja a későbbiekben elvégezni. A Szamosújvárra szállított szépvízi és erzsébetvárosi egyházközségek iratait egyesítették az ott talált törzsanyaggal, majd 2010. október folyamán rendezésükre is sor került a főegyházmegyei levéltár szervezésével, magyarországi munkatársak bevonásával.

A gyűjtőlevéltár kialakításnak munkálatai

A gyűjtőlevéltár kialakulásáról és annak szerepéről Bernád Rita főegyházmegyei levéltárossal 2010 decemberében beszélgettünk.

Pénzes Lóránd: Szakács Endre örmény katolikus vikárius kezdeményezésére 2010 augusztusában elkezdődött az erdélyi örmények egyházi irathagyatékának összegyűjtése. Miért volt erre szükség?

Bernád Rita: Köztudott, hogy az Erdélyben 340 éve törvényesen is jelen lévő örmények történetének egyetlen forrásbázisát a főegyházmegye keretében működő négy örmény katolikus plébánia - Szamosújvár, Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros és Szépvíz - levéltárai képezik. Ezekre az irathagyatékokra nemcsak mint egy elmagyarosodott nemzeti kisebbség örökségére, hanem mint a Rómával egyesült kisebbségi egyház archívumaira is szükséges figyelnünk. A Gyulafehérvári Főegyházmegye területén már lassan nyolcadik éve folyik a plébániai levéltárak begyűjtése és rendezése, ez a szakmai munkafolyamat áldásos módon egyre több eredményt tudhat magáénak. Sajnos az örmény katolikus plébániák levéltárainak sorsa sem kedvezőbb a római katolikusokénál, sőt talán a fent említett két indok alapján fokozottabb értéket képviselnek.

P. L: Miért éppen Szamosújvárra került a három örmény plébánia iratanyaga?

B. R: Több okból kifolyólag esett a választás éppen erre a városra. A leg -fontosabb ok az volt, hogy itt székel az örmény rítusú katolikusok vikáriusa, Szakács Endre, tehát itt van az egyházigazgatási központ. Ugyancsak itt voltak adottak a levéltár kialakításának dologi feltételei, de azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy örmény alapítású városról van szó, ahol talán leginkább megőrződött a település örmény jellege, és ebből adódóan méltónak számított egy ekkora örmény történeti forrásbázis központjának.

P. L: Hogyan kezdődött a munkafolyamat? Kik vettek részt a rendezésben?

B. R: A gyűjtőlevéltár létrehozásának gondolata már korábban megfogalmazódott, de konkrét lépések megtételére 2010 júniusában került sor. Ekkor Szakács Endre örmény katolikus általános helynök szóbeli felkérésére helyszíni szemlét tartottunk a levéltárnak, könyvtárnak és más muzeális tárgyaknak otthont adó szamosújvári örmény katolikus székesegyházban. A következő lépésben leszögeztük a legsürgősebb teendőket, elsődleges célunk a három önálló gyűjtemény szétválasztása volt. Levéltári, könyvtári és muzeális területen az általam megkeresett kollégák nyitottak voltak a közös munkálatra, s megállapodtunk egy augusztusi közös munkában. Erre az egyhetes levéltárrendezési időszakra három budapesti levéltáros szakember mellett dr. Kovács Bálint armenológus-könyvtárost és Pál Emese művészettörténészt is elhívtuk. Elsőként a szamosújvári egyházközség iratainak rendezéséhez fogtunk. Az augusztus 2-án megkezdett tevékenység a szamosújvári örmény katolikus nagytemplomban a három - könyvtári, levéltári és muzeális - gyűjtemény elkülönítésével indult, amely átláthatóbbá és hozzáférhetőbbé tette a munkaterepet és a feldolgozandó anyagot. Míg a könyvtár törzsrésze a kápolna fölötti oratóriumban maradt, s a muzeális tárgyakat a könyvtár fölötti emeleti térbe szállították fel, addig a levéltár valamennyi állományát - két hónapos ideiglenességgel - a sekrestye fölötti karzaton egységesítettük és nagyobb részben rendeztük. Egy meglehetősen nagy terjedelmű fondról van szó, kivételesen látványos és összetett levéltári anyag, történeti értékével és tartalmával kitűnik az eddig már rendezett plébániai archívumok közül. Mivel a levéltár addigi őrzési helye (a nagytemplom) nem felelt meg a korszerű követelményeknek, a levegő hőmérséklete és páratartalma itt nem volt stabilizálható, ezért javaslatunkra az örmény katolikus helynökség és plébánia egy új levéltári helyiséget alakított ki 2010 szeptemberében. Ezt az új helyiséget, amely a plébániával összeépített épületben található, szeptemberben a plébánia szervezésében felújították: kimeszelték, központi fűtést vezettek be, lepadlózták, a nyílászárókat szigetelték, illemhelyiséget képeztek ki benne, és biztonsági rácsokkal, valamint riasztóberendezéssel látták el.

A teljes levéltári anyag rendezésére tehát két alkalommal került sor. Először augusztus első hetében három magyarországi levéltáros kolléga, dr. Szögi László (ELTE - az Egyetemi Könyvtár és Egyetemi Levéltár főigazgatója), Németh György és Paulik Ágnes (a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosai) felkérésével, valamint dr. Kovács Bálint magyarországi armenológus nyelvi segítségével kezdtük meg a szamosújvári örmény katolikus plébánia és az örmény apostoli kormányzóság iratanyagának a rendezését. Ebbe az egyhetes rendezői munkába rövid ideig Poósz Lóránd könyvtáros, Orosz Krisztofer hitoktató, történész és Puskás Attila levéltárkezelő is bekapcsolódott. A második rendezési munkafázis október 18-23. között zajlott, amelyben a következő kollégák vettek részt: Paulik Ágnes (Magyar Országos Levéltár, Budapest - főosztályvezető-helyettes), Barabás Kisanna (Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Marosvásárhelyi Gyűjtőlevéltára -levéltáros, művészettörténész), Spiegel Eszter (ELTE, Budapest - levéltár szakos hallgató)és Puskás Attila (Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Szamosújvári Gyűjtőlevéltára - levéltárkezelő). Mindkét munkafázis esetében ezúttal is köszönjük mindnyájuk áldozatos szakmai munkáját, a vidám hangulatot, amellyel gördülékenyebbé tették a feldolgozói feladatokat. Ugyanebben az egyhetes rendezési időszakban került sor 2010. október 18-án az örmény székesegyházban augusztusban már dobozolt szamosújvári iratok átköltöztetésére az új levéltári helyiségbe. A levéltár költöztetésénél, valamint az állványok összeállításánál jelen lévő helybéli fizikai segítségnyújtókat is hálás köszönet illeti. Az októberi munkálatok folyamán sikerült rendezni egyben az ide begyűjtött szépvízi és erzsébetvárosi örmény katolikus plébániák levéltári anyagait is. Szakács Endre vikárius és plébános a levéltár-rendezői munkálatokat állandó jelenlétével mindvégig támogatta és buzdította, minden elismerő és ösztönző szaváért külön hálás köszönetet mondunk. A levéltárosok szállását és ellátását az örmény katolikus plébánia finanszírozta, de ezek helyszíne a szamosújvári egykori ferences kolostor, jelenleg plébánia volt. Küsmődi Attila plébános úrnak a házigazda szerepben is tanúsított szeretetét külön köszönjük.

P. L: Hogyan sikerült a Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltár raktárát kiképezni?

B. R: Először is a helyszín kiválasztásánál nagy gondot fordítottunk a plébániával közösen arra, hogy egy tűztől, víztől és betöréstől mentes, biztonságos teret találjunk az egyházközség ingatlanjai között, amely hosszabb időtávra otthont adhat ennek az értékes gyűjteménynek. A választás egy plébániaépülettel összeépített házra esett, amely megfelel az elvárásoknak. Ezt a 35 m2-nyi helyiséget 2010. szeptember hónapban és október elején a plébánia saját költségéből felújíttatta. Szerencsénkre az ugyanebben az évben a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázatunk erre a levéltár-felújítói munkálatra pozitív elbírálás alá esett, így sikerült az anyagfelhasználásra és a renoválási munkálatokra a szükséges anyagi támogatást megszerezni. Ami a berendezést illeti, meg kell említetnünk és egyben köszönnünk a magyarországi levéltáraknak azt a levéltári dobozadományt, melynek köszönhetően az itteni levéltári anyagot dobozolhattuk. Ugyancsak hálás köszönetet mondunk az Esztergomi Prímási Levéltárnak, akiktől az állványokat adományba kaptuk.

Szamosújvár, az erdélyi örmények fővárosa

Szamosújvár városát (Armenopolis) az örmények alapították a 17. század végén a régi római castrum és a Martinuzzi Fráter György által 1540-ben építtetett vár közötti területen. A szászok miatt Besztercéről idemenekült örmények I. Lipót beleegyezésével 1700-ban megvásárolták a szamosújvári vártól délre eső részt. Később itt telepedtek meg a Gyergyószentmiklósról és a Szépvízről jött örmény családok is. Az alapkövet 1700-ban tették le, nem sokkal a terület megvásárlása után. A város felépítése közel 15 évig tartott Oxendios Verziresco püspök vezetésével, aki I. Lipóttól kapott engedélyt az építkezésre. 1786-ban szabad királyi státuszt kapott, amelyet néhány évvel később az erdélyi országgyűlés tagjai is elismertek.

Szamosújvár ma is álló legkorábbi örmény katolikus kőtemploma az 17231724 között épült Salamon-templom, amely nevét építtetőjéről kapta (Simai Salamon és neje építtette).

Az örmény székesegyház építését 1748-ban kezdték el a négyszögű főtér déli oldalán. A szentély 1759-re készült el, a templomot 1804-ben szentelte fel a Szentháromság tiszteletére Mártonffy József püspök.

P. L.: Az iratok rendezése először a szamosújvári egyházközség anyagával kezdődött. A munka során közléseid szerint 24,5 folyóméter irat került dobozokba. Az átlagos múlttal és lélekszámmal bíró plébániák iratmennyisége a Gyulafehérvári Főegyházmegyében 3-5 folyóméteresre tehető, de ehhez képest a szamosújvári örmény katolikus plébániáé ennek majdnem nyolcszorosa. Mivel magyarázható a szokatlanul nagy mennyiségű iratanyag?

B. R.: Itt természetesen a nagy meny-nyiség abból is következik, hogy a plébánia hivatali iratanyaga mellett több, nem egyházi jellegű fondot sikerült azonosítani és rendezni. Ilyenformán elkülöníthető volt a szamosújvári magisztrátus levéltára (amely állami illetékességű szerv, a jelenlegi polgármesteri hivatal elődintézményéről van szó), a belsőszolnoki főesperesség hivatalos iratai (ez abból adódik, hogy hosszú ideig az örmény katolikus plébános volt a kerület főesperese is egyben), az Örmény Katolikus Apostoli Kormányzóság iratai, az egykori fiú- és a leányárvaház iratai, a kis mennyiségű Örmény Múzeum Egyesület iratanyaga, valamint egyéb, értékesnek számító személyi hagyaték. A főesperes-ségi iktatott ügyiratokat - az elkülönítés nehéz volta miatt - megtartottuk a plébániai iratsorozatokban, kutatásuk iktatókönyv és egyenkénti átnézés alapján történhet. Az iratcsoportok egyik jellegzetes vonása az az összefonódás, amelyet az örmény világi közösség mutat az egyházközséggel. Ennek köszönhető az a sok és értékes világi és egyházi személyi hagyaték (Szongott Kristóf, Mály Ferenc, Alexa Ferenc, Bárány Lukács, Lukácsi Kristóf stb.), amelyet bizalmi okokból az örmény katolikus plébánia kezelésére bíztak. A szamosújvári örmény plébánia archívuma hitbuzgalmi egyesületi iratokban is bővelkedik. Az örmény közösség többféle társulatba csoportosult, fölöttébb jellemző (volt) rá a jámbor társaságokba való tömörülés, a valahova való tartozás. Már letelepedésükkor, a 18. század első évtizedeiben megalakultak a Szent Gergely, a Szent Anna, a Szűz Mária stb. elnevezésű jámbor egyletek. Egyesületeinek mennyisége ugyancsak meghaladja az átlag egyházközségét. Olyan jellegű egyesületek domborodnak ki az örmény közösség társadalmi életéből, mint például a Társalkodó Kör vagy zenei téren a Fúvózenekar Egyesület. Ezeknek a társulatoknak (testvérületeknek) a jegyzőkönyvei, tagnyilvántartásai és egyéb iratai mind szép sorozatban fennmaradtak a múlt század fordulójáról. Ami a levéltári anyagok állapotát illeti, többségében jónak mondható, néhány iratcsomó azonban nedvességkárosulást szenvedett, restaurálást, illetőleg részleges fertőtlenítést igényel.

P. L.: Hol és milyen körülmények között tárolták ezt az iratmennyiséget?

B. R: Az örmények közismert értékvédő emberek voltak, ma is azok. Szorosan ragaszkodtak, féltették azt, amit magukénak tudtak, s gondoskodtak azok biztonságáról. A szamosújvári örmények levéltári anyagát a Szentháromság tiszteletére épített nagytemplom déli és északi oratóriumában tárolták nagyobb részben. A levéltárhelyiségnek szentelt, tágas és természetes módon (nagyméretű barokk templomablakok közvetítésével) kellően megvilágított északi oratóriumban a múlt század elején külön levéltári célra bútorzatot készíttettek - szürkéskékre mázolt, üveges és zárható, polcos faszekrényeket -, sőt, még fémből készült kézmosót is szereltek be. Ez a levéltári bútorzat az adott korszakban korszerű berendezésnek számított, és a gyűjteménynek egész vonzó megjelenést kölcsönzött. Azóta azonban eltelt jó száz év, az idők és vele együtt a körülmények is változtak, a nem stabilizálható mikroklíma (hőmérséklet és légpáratartalom) miatt az iratanyag egy része átnedvesedett, és az írás tintája pergésnek indult, főként az alsó polcokon. Szerencsére nem állt be gombakárosulás a templom alacsony hőmérséklete miatt (a penészgombák a meleg, nedves helyeken szaporodnak), így az íráshordozó anyag, a papír túlélte ezt a megpróbáltatást. Az iratanyag zömét tehát közvetlenül a sekrestye fölötti térben tárolták. A hivatalos plébániai ügyviteli iratokon kívül nagy mennyiségű levéltári anyagot őriztek a templom déli oratóriumában, vele szimmetrikusan átellenben. Itt tárolták az árvaházak iratgyűjteményeit szintén faszekrényekben, a különböző személyi hagyatékokat bőröndben, fonott kosárban és íróasztali fiókokban, valamint egy igen értékes gyászjelentő-gyűjteményt. Sajnos az alkalmi és nem szakszerű kutatások során az értékes személyi hagyatékokat képező magánlevelezések korabeli bélyegjeit szinte teljességében eltávolították, olykor megcsonkítva a

levelezőlap írásképét is. Ezzel párhuzamosan a 14 személyi hagyatékot teljesen összekeverték, a 3,5 folyóméternyi meny-nyiségű (27 levéltári doboz) levelezést szálanként kell elkülönítenünk, beazonosítanunk és rendeznünk a legközelebbi szamosújvári kiszállásunk alkalmával, talán már februárban.

Az Apafi család uradalmi központja: Ebesfalva, azaz Erzsébetváros

Az első örmények 1654-ben érkeztek Ebesfalva területére. A főként Moldvából menekülő örmények I. Apafi Mihály fejedelem engedélyével a XVII. század végén, 1685-ben telepedtek le Erzsébetvárosba. Miután katolizálnak - megtartva rítusukat -, 1708-ban örmény szertartású plébániát szerveztek Erzsébetvárosban. Első templomukat 1725-ben építették a Szentháromság tiszteletére, ahova négy év múlva merchitarista szerzetesek érkeztek a hívek lelki gondozására. 1733-ban III. Károly császár kiszakította az időközben a Bethlen család kezébe került uradalomból és Erzsébetváros néven városi rangra emelte. Szamosújvárral egy időben királyi városi rangot is kapott. Napjainkban is álló hatalmas templomukat 1766-1791 között emelték, melynek Árpád-házi Szent Erzsébet a védőszentje. A városban kilenc kápolna és templom épült a hívek jóvoltából: Török Tivadar Keresztelő Szent János tiszteletére építtetett kápolnát (1771), Dániel Pál és Tódor Lukács a Szent Kereszt tiszteletére (1740), Isekucz Miklós és Lázár János pedig a főtéren (1751). A mechitaristák 1921-ben feladták kolostorukat, és az erdélyi püspökség vette át. Az utolsó örmény szertartású plébános Diarian Armenag Ferenc (1913-1990). Napjainkban Medgyesről látják el.

P. L: A szamosújvári plébánia levéltárát nagyságrendben az erzsébetvárosi egyházközség követi 8 folyóméter iratanyaggal. Az elrománosodott településen napjainkban nincs helybeli római katolikus lelkipásztor, ezért a levéltár beszállítása kiemelten indokolt volt. Milyen jellegű az itt talált iratanyag?

B. R: Erzsébetváros örmény katolikus plébániájának archívuma egy méreteiben nagy mennyiségű, tartalmában pedig igen gazdag történeti forrásokkal rendelkező iratgyűjtemény. Az iratörökség értékes adatokkal szolgál nemcsak az egyházigazgatási szervezet működéséhez, hanem egy kisebbségi rítusú egyház és tagjai történetének megismeréséhez is. A levéltár korábbi tárolását a Szent Erzsébet-templom sekrestyéje fölött található könyvtárteremben oldották meg a 19. században készíttetett könyves szekrények alsó fiókos részében. A 20. századi iratokat a sekrestye egyik faszekrényében tárolták. Állapotuk, az idők folyamán rárakódott porréteget leszámítva, megfelelő volt. Biokémiai károsodás nem veszélyeztette az állományt. Az örmény plébánia levéltárát 2010. szeptember 13-án és 16-án gyűjtöttük be az újonnan kialakított Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltárba. Az iratok rendezését ugyanezen év október 20-23. között végeztük ugyanott. A plébániai iktatott levelezés főesperességi és plébániai ügyviteli iratokat, valamint gazdasági jellegű okmányokat is magába foglal. A főesperességi vonatkozású okmányokat iktatókönyv és ennek értelmében az azonosíthatóság hiányában megtartottuk a plébániai iratsorozatokban. Ez az állag több, értékes 18. századi eredeti és másolatban fennmaradt okmányt foglal magába.

Az anyakönyvek meglepő módon 1708-tól kezdődően hiánytalan sorozatban maradtak fenn - összesen 15 kötetben -, nyelvük 1834-ig örmény, majd ezt követően váltakozva magyar és latin. A hívek kánoni állapotáról szóló bejegyzéseinek visszakeresését névmutatókönyvek segítik.

Szépvíz

Az 1672-ben Moldva déli részéből Erdélybe menekülő örmények nagyobb része Szépvízen és Kantán telepedett le. Kis létszámukból adódóan a szépvízi örmények eleinte Gyergyószentmiklóshoz tartoztak, de az 1768-as menekülési hullám után számuk hirtelen megugrott, így autonóm örmény kompániát létesíthettek itt is. Katolizálásukat Bajtay Antal püspök Karácsonyi János erzsébetvárosi főesperesre bízta. Kezdetben egy fakápolnában miséztek, a jelenlegi örmény katolikus templomot 1763-1785 között építették, melyet 1785-ben szenteltek fel a Szentháromság tiszteletére. Az 1882-es évi sematizmus szerint a szépvízi örmény katolikus plébánia 202 lélekszámmal rendelkezett. A romos plébániaépületet és a kántor-harangozói lakást 1995-ben vásárolta meg a Csibész Alapítvány. A plébániát felújították, és 1997-ben a mallersdorfi ferences nővérek gyermekotthont nyitottak meg benne, amely máig működik.

A helyi örmény iskola 1890-ig működött, majd beolvadt az állami magyar iskolába. Fakultatív módon ezután is tanították a magyar iskolában az örmény írást és olvasást, a szükséges örmény tankönyveket az erzsébetvárosi mechitaristák szolgáltatták.

P. L: A begyűjtött három plébánia iratanyaga közül legkevesebbel Szépvíz rendelkezik. Mivel magyarázható az iratok elkallódása?

B. R: A jelenleg egy hívőből álló szépvízi plébánia kis mennyiségű levéltárát 2010. szeptember 9-én gyűjtöttük be a Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltárba és 2010. október 21-én rendeztük. Az iratállomány állapota megfelelő volt, az iratokat nem érték káros biológiai-kémiai hatások. Az erzsébetvárosi és a szamosújvári örmény plébániák levéltári anyagához képest valóban kis gyűjteménnyel van dolgunk, holott jó két évszázadot átfogó, 1760-1988 közötti iratokat foglal magába. A kis mennyiség indoklása kapcsán elsőként megemlíteném azt a tényt, hogy Szépvíz 1931-es évet megelőző anyakönyveit államosították, csupán három kötet maradt meg a plébánián. Az iktatott ügyviteli levelezés úgyszintén szerény mennyiségben maradt fenn, mert már az idők folyamán csekélyebb számban keletkezett, tehát ebben az iratsorozatban nem észleltünk későbbi irateltávolítást vagy anyagpusztulást.

P. L: Ilyen kisméretű iratállományban mi érdemel különösebb figyelmet?

B. R: Mindenekelőtt a historia domus kötet, amely a szépvízi örmény katolikus plébánia 1860-1973 közötti időszakának történetét rekonstruálja. Adatokban, képmellékeltekben gazdag és tartalmas összeállítású levéltári kötetről van szó. Emellett megemlíteném még a három örmény nyelven íródott kereskedői jegyzőkönyvet az 1764-1846 között időszakból.

P. L: Az Erdélyben megmaradt örmények nagyon ragaszkodnak kincseikhez, ezt korábban már említetted. Voltak nehézségeid emiatt a levéltárak begyűjtése során?

B. R: A Gyulafehérvári Főegyházme-gyében a levéltári értékmentést, a plébániai archívumok rendszeresített összegyűjtését már nyolcadik éve végezzük. Amikor egyházunk évszázados örökségében gondolkodunk, nem mindig a

jelen elismerő pillanatnyi visszajelzéseit kell mérvadónak tekintenünk. Ha eleink megtették a magukét legjobb tudásuk és belátásuk szerint az akkori körülmények között, akkor nekünk is ugyanezt kell tennünk. Minden levéltári anyagnak lelke van. Vallom és hiszem, hogy a nyolcévi munka sok ilyen „lelket" megmentett és még fog. A jelenben azon kell munkálkodnunk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel és ismeretekkel - az optimális lehetőségeket keresve - az iratok élettartamát meghosszabbítsuk, időtállóságukat növeljük. Az életben pedig mindig szembesülünk nehézségekkel. És ezeknek soha nem a terhét kell néznünk, hanem a vele járó feladatot, megbízatást, amelyet teljesítenünk kell, meg kell oldanunk, és nem térhetünk ki előle. Erzsébetvárosban valóban adódtak ilyen megoldandó feladatok. A helyi örmény katolikus közösség egyik tagja - előzetes felvilágosítás hiányában - félreértve a gyűjtés célját és szándékát, ellenállással próbált eltéríteni a levéltár átadás-átvételétől. Az akkor szeptemberben rám ruházott feladatot („nehézséget") most utólag köszönöm neki. Így értettem meg, mennyire fontos beszélni a szakmai munkáról, az embereket, híveket is tájékoztatni arról, mit miért és ki(k)ért csinálunk, még ha sokszor nem is tudjuk egyből ezekre a választ. Meggyőződésem, hogy ugyanaz az ember, amint beteszi a lábát a mára elkészült Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltárba, vagy amint egy levéltári szolgálatot teljesítünk neki, nagymértékben hálás lesz munkánkért és büszke lesz rá.

P. L: A levéltárak rendezése után rendszerint kialakulnak az iratok között is az ún. ,,legek". Az örmény gyűjteményben melyek a legrégebbi és legértékesebb dokumentumok?

B. R: Amint már említettem, minden egyes iratnak megvan a maga történeti vagy gyakorlati értéke. Az értékét a használója vagy éppen a felfedezője szabja meg. Egy levéltáros mindig annak örvend, ha egy hivatal (adott esetben plébánia) teljes ügyviteli rendjét hiánytalanul helyre tudja állítani, az intézmény alapításától egészen a begyűjtés időpontjáig vagy a megszabott, esetleg a megszűnés határidejéig. Ezt a tényt majdnem mindhárom örmény katolikus plébánia esetében elmondhatjuk. A levéltárak szerkezetében kialakított állagok (iratcsoportok) mindegyik esetben teljesnek mondhatók úgy, ahogy vannak, nem tapasztaltunk hosszabb időszakot átfogó hiányokat az említett szépvízi anyakönyvi sorozat kivételével. A levéltári anyagot rendező szakember öröme nyilvánvalóan még nagyobb, ha az alapítási évnél is korábbi, eredeti okmányokra bukkan. Ilyenekkel az erzsébetvárosi és a szamosújvári iratanyagban is találkoztunk. Az erzsébetvárosiban szúrópróbaként megemlítjük Bethlen Kata (II. Apafi Mihály fejedelem felesége) 1700. július 26-án kelt oklevelét, amelyet az örmények javára állított ki sátorállítás ügyében, a plébániai archívumokban egyedülálló mennyiségű ereklyeigazolvány-gyűjteményt az 17291837 közötti időszakból és a 18. század végén megkezdett historia domus kötetet. A szamosújvári plébánia irataiban megemlítjük a tímár céh alapszabályzatát 1700-ból (örmény nyelven), néhány, a 17-18. század fordulója táján keletkezett okmány másolatát az ügyviteli iratsorozatban, valamint a szamosújvári örmény kompánia 1701-1797 közötti, egyöntetűen örmény nyelvű iratait.

P. L.: Noha az örmények részéről a 19. század közepétől erőteljes latinizálódás és elmagyarosodás tapasztalható, az iratok hány százaléka íródott örmény nyelven? Hogyan boldogultatok ezek rendezésével?

B. R: A magyar nyelv 1844-ben vált törvényesen hivatalos államnyelvvé. Ez a nyelvrendelet nyilvánvalóan az örmény nyelv további fejlődésére is hatással volt, és nemcsak a római katolikus egyházközségek addigi latin nyelvű ügyvitelét alakította át. Ha az eddig rendezett örmény plébániai levéltárak mennyiségét tekintjük, akkor azt mondhatjuk, hogy a gyűjtőlevéltárban a 18-19. századi (erzsébetvárosi és szamosújvári kb. 1 folyóméter mennyiségű) anyakönyvek mellett összesen nyolc levéltári doboznyi (1 folyóméter) örmény nyelvű irat található. Már a rendezési munka 2010 augusztusában történt megkezdésekor intézkedtünk annak érdekében, hogy egy örmény nyelvet jól ismerő személy jelenlétét is bevonjuk. Mivel az erdélyi örmények már nem beszélik az örmény nyelvet, a választás dr. Kovács Bálint magyarországi armenológusra esett, akit már korábbi gyulafehérvári kutatásai során megismerhettem. Nyelvismerete, az erdélyi örménység története iránti buzgó érdeklődése és az e téren elért kutatási eredményei révén a felkérést elfogadta, a feldolgozói munkába szívesen bekapcsolódott.

P. L: Az unikumnak számító örmény iratanyagok iránt kik érdeklődnek a leginkább?

B. R: Magyarországon igen élénk örmény múlt kutatás van kibontakozóban. A genealógiai kutatások Erdélybe is átnyúlnak. Ilyen jellegű kutatásokat több rendben is végeztek az anyaországi kutatók a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltárban, így számítani lehet arra, hogy az egy helyre összegyű jtött örmény levéltári anyag nagyon sok magyarországi örmény kutatót vonz majd, akik legtöbbször az Örmény Egyesület megbízásából végeznek rendszeresített kutatásokat. Ugyanakkor az erdélyi művelődés és nemzetiségtörténet iránt érdeklődő hazai szakemberek részéről is élénk érdeklődésre kell felkészülni. Az iratok több helységben vannak szétszórva, nehézkes hozzáférésük pedig megnehezíti, sokszor egyenesen gátolja a történészek munkáját. Ezek ellentéte pedig, a levéltárba gyűjtött, raktári jegyzékkel ellátott iratcsoport nagy mértékben megkönnyíti a kutatók munkáját. Itt azt is érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt két hónapban már három kutatója volt a gyűjtőlevéltárnak: egy családfakutató, egy művészettörténész és egy orgonatörténettel foglalkozó kutató. Reményeink szerint az érdeklődés ezentúl csak nőni fog, főként ahogy erről a kutatóközönség és az érdeklődők is értesülnek (újság, folyóirat, honlap), valamint ahogy a közeljövőre tervezett többnyelvű levéltári ismertető könyv is a napvilágra kerül.

P. L.: Az erdélyi örmények esetében a származáshoz való ragaszkodásnak különös jelentősége van. Legutóbb Szépvízen alakult örmény múzeum. A létrejött gyűjtőlevéltár mennyire fog belekapcsolódni az örménykutatás tudományos vérkeringésébe?

B. R: A levéltárak egyik alapvető feladata közé tartozik a közművelődési és a tudományos tevékenység. Az elmúlt másfél évben a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltárnak három önálló kiállítása volt, így az erdélyi katolikus egyházi levéltár Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön eredeti levéltári anyagokkal mutatkozott be a nagyközönség előtt. Ezt a kiállítássorozatot elképzelhetőnek tartjuk ezúttal örmény archívumbeli érdekességekkel folytatni. Ugyanakkor minden erőnkből támogatjuk a kutatást, a kutató a levéltár egyik értékes szereplője, legyen az örmény településekre szorítkozó helytörténész vagy az egyre szaporodó örmény családtörténetet kutató, templomtörténet iránt érdeklődő vagy iskolatörténész. A kutatószolgálat úgyszintén az intézmény

egyik legfőbb feladata. Az elégedett kutató a jól működő levéltár egyik mércéje, ezt sem szabad szem előtt téveszteni. Kutatni azonban csak a készen rendezett levéltári anyagban lehet. A mi jelenlegi kutatásunk, ha annak nevezhetjük, egyelőre főként levéltártörténetre szorítkozik, melyhez a repertórium kötetének előkészítéséhez van szükségünk. Nincs kizárva, hogy egy-egy tudományos konferencián való részvétel erejéig a későbbiekben ne dolgozzunk fel egy kisebb szeletet az erdélyi örménység oly gazdag és kalandos történetéből.

P. L: Mire lehet számítani a rendezés befejezését követően? Mik a tervek a jövőre nézve?

B. R: A levéltári rendezési munka olyan, mint egy ismeretlen darabszámból és alakzatból álló kirakós játék, puzzle játszása. Sosem tudjuk, mikor értünk a végéhez és kiraktuk-e a teljes formát. Egy adott ponton azonban érezni és tudni kell, hogy most már tovább kell lépni. A továbblépés az archívumok rendbetétele után mindig egy jól használható segédlet publikálása, mellyel a kutatók könnyen eligazodnak az iratanyagban, és, ha van már egy leszögezett kutatási témájuk, egyből tudják, hogy hol és mit kell keresni, ha pedig a konkrét téma még nem körvonalazódott, akkor a levéltári repertóriumból tovább meríthetnek ihletet a felkeltett érdeklődés kapcsán. Mindenkoron egy középszintű segédlet publikálása koronázza meg az elvégzett, sokszor fárasztó fizikai és szellemi munkát. A Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltár rendezése még nem ért a végéhez. Hátra van még a nagy mennyiségű, erősen keveredett személyi hagyatékok és az örmény nyelvű 18-19. századi iratok alapszíntű (levelenkénti) rendezése. Ezt a munkafázist február végére tervezzük elvégezni dr. Kovács Bálint armenológus kollégával közösen. Ő az örménnyel, mi a magyar és a latin személyi iratanyaggal fogunk barátkozni. Amint ezek a munkálatok megvannak, nekilátunk egy társszerz ő ségben tervezett levéltári repertórium előkészítésének. A Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltárat ismertető kötetet háromnyelvűre tervezzük (magyar-román-angol), amely szerkezetében egy általánosan az erdélyi örménységet bemutató történeti ismertetés után a levéltárat mutatná be, majd a végére néhány fontosabbnak ítélt forrást is közzétennénk. Előtte azonban vár még a gyergyószentmiklósi örmény plébánián is a terepmunka.

Pénzes Lóránd, Keresztény Szó, 2011 február


 

Menü

Bejelentkezés