Please update your Flash Player to view content.
Főoldal Kiadványok, tanulmányok
MagyarRomânăEnglish
Pénzes Lóránd: Háromszéki katolikus egyházközségi harangok a 20. század elején PDF Nyomtatás E-mail
A harangok eredetére vonatkozóan napjainkra széles körű magyarázatok születtek. Ásatásoknak köszönhetően kiderült, hogy már Kr. előtt voltak kisebb harangok, inkább csengettyűk, amelyeket a kelták és az egyiptomiak is használtak. Európai megjelenésükre egy olasz legenda próbál választ adni. Eszerint az itáliai Campana tartománybeli Nola városa püspökének egy álombeli látomásában ragyogó angyalkák jelentek meg, akik a kezükben lévő virágokat megrázva csilingelő hangot keltettek. Ettől a látomástól ösztönözve készíttette el a püspök az első harangot a 4. században. Ezért lett a harang olasz neve campana (campanile=harangtorony).

A keresztények kezdetben a kolostorokban használták a szerzetesek összehívására, majd ez a jeladási mód elterjedt az egyes falvak templomaiban is.1 Bárhogyan is legyen, az azonban tény, hogy a szentmisék kezdetének harangszóval való jelzése már a 7. század elején meghonosodott a kereszténnyé vált/váló népek körében. Elsőként Sabinianus pápa rendelte el 606-ban a rendszeres harangozást nappal négyszer, éjjel pedig három alkalommal, imára szólítva az embereket. Bizáncban másfél évszázaddal később, 871-ben (865-ben) szólaltak meg először harangok I. Orso velencei dózse ajándéka révén a Hagia Sophia-templomnak külön erre a célra emelt tornyában.2

A Magyar Királyság területén a harangok megjelenését az első térítőpapok idejére keltezik. Valószínűsíthető az is, hogy az első templomépítő szerzetesek közül kerültek ki azok a mesteremberek, akik a harangöntő mesterséget is végezték. Az Árpád-kori méhkas alakú, 20-30 cm átmérőjű harangok jelentősen eltértek a ma használatosoktól. Példa erre a Komárom megyei Dág község határában talált és a 12. századra datált harang, amelynek kortársát a kutatók az Orbán Balázs által leírt nyárádszentannai harangban vélték felfedezni. A tornyokban elhelyezett harang gyorsan elterjedhetett az erdélyi püspökség területén, a székelység körében is, hiszen jelenléte teljes egészében átszőtte a települések életét. Harangoztak reggel, este, misék/istentiszteletek alkalmával, halálesetkor, egyházi és világi méltóságok érkezésekor. Harangszó köszöntötte a győztes csatából hazatért katonákat, harangszó figyelmeztetett a közelgő ellenségre is, vagy tűzvészre, természeti csapásra, az ún. erős időre. Ez utóbbi szerepét a harang Székelyföldön napjainkig megőrizte.

Kutatásomban a 20. század eleji háromszéki harangok közül a katolikus egyházközségek tulajdonában levőket próbáltam számba venni, az I. világháborúban rekvirált harangátadási jegyzőkönyvek segítségével. A források nagyon szűkszavúak, s a háborús hangulatban csupán azt írták le, ami a kényszeredett ügyintézéshez okvetlenül fontos volt. Így csupán a harangok száma és súlya szerepelt a kitöltött űrlapszerű jegyzőkönyvekben.

Az I. világháború végén a bronz és réz anyag miatt 1916 nyarán Háromszéken is elrendelték a harangok egy részének begyűjtését. Sajnos ebben az évben még nem nyert teret a műemlékharangok védelmének törvényes szabályozása, így történhetett, hogy 1916 augusztusában az esztelneki 1567-ben öntött nagyharangot vitték el erőszakkal a katonák a templomtoronyból. Felirata kéziratos olvasat alapján a következő: SR 1567 +AINJEONMIMSIEAE. ALHOBISCIESNSIH. ASAAEHNSIAE +.3 A haranglevételkor az átadó plébános és az átvevő katonai hatóság képviselője között készült bizottsági jegyzőkönyvben feljegyezték, hány darab és milyen súlyú harangot vittek el a következő háromszéki katolikus egyházközségektől: a szotyori 45 kg, a szentivánlaborfalvi 96 kg és 35 kg súlyú kis harangokat, az előpataki 29 kg, a 98 kg kilyéni,a pávai 199 kg, a zágoni 309 kg, a dálnoki 78 kg, az árkosi 181 kg, a zabolai 24 és 223 kg súlyú, az ikafalvi 57 kg, a felsőcsernátoni 129 kg, a szörcsei 56 és 38 kg, a kézdimárkosfalvi 59 kg, a kézdimartonfalvi 58 kg, a baróti 181 kg, 85 kg és 410 kg súlyú harangokat, a kézdiszárazpataki 59 és 166 kg, a bélafalvi 196 kg, a csomortáni 59 kg, a kézdikővári 145 kg, a kézdialmási 170 kg, a kézdiszentkereszti 400 kg, a négy kézdiszentléleki 522 kg, 116 kg.10 kg 116 kg, a három lemhényi 340 kg, 291 kg, 102 kg, a futásfalvi Szent András tiszteletére 1823-ban öntött 169 kg, két berecki összesen 335 kg, kézdimartonosi 198 kg, egy esztelneki 221 kg és két összesen 71 kg súlyú, három kézdivásárhelyi 201 kg, 62 kg és 8 kg, két kézdisárfalvi 13 kg, és 130 kg, két ozsdolai összesen 1150 kg, szentkatolnai 247 kg, két hilibi 151 kg és 31 kg, az alsócsernátoni 37 kg, a hatolykai 186 kg, két imacsfalvi 173 kg és 29 kg a székelypetőfalvi 64 kg, a málnási 56 kg, két mikóújfalusi összesen 148 kg, a haralyi 95 kg, két torjai 116 kg és 397 kg, két nyujtódi összesen 518 kg, három sepsibükszádi 116 kg, 45 kg és 11 kg, három sepsiszentgyörgyi 35 kg, 127 kg és 225 kg, két sepsikőröspataki 13 kg és 104 kg, a kurtapataki pedig 23 kg.4

A harangrekvirálások többnyire békésen történtek, de sűrű tiltakozási hullámot indítottak meg. Válaszként a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium átiratot intézett az egyházi főhatóságokhoz kérve, hogy egyházilag is utasítsák az egyházközségeket a harangok önkéntes átadására. Továbbá a minisztérium kérte, hogy „értessék meg” az egyházközséggel, hogy a harangok lőszergyártási célokra történő igénybevételét a honvédelmi miniszter az 10875/20/b-1917. elnöki rendeletével keltezett törvény szabályozza, ami ellen mindenféle tiltakozás hiábavalónak bizonyul.5

Az egyházmegyei főhatóság válaszként elrendelte a még meghagyott harangok egyházközségenkénti felmérését, hogy megállapítsák, van-e műemlékharang köztük. A katolikus püspök a rekvirálás hivatalos elrendelése előtt körlevelet intézett a papjaihoz, amelyben kérte, jelentsék, amennyiben az egyházközség tulajdonában 1700 előtt öntött műemlékharang van. A papok ezért 1917 májusában a püspökhöz intézett felterjesztésben elküldték az egyházközség tulajdonában levő harangok rövid (nem túl részletes és sok esetben hiányos) leírását, s mellékelték véleményüket is ez ügyben. Így a kézdiszentléleki plébános megjegyezte, hogy Bereck egyházközségében a harang 1772-ben készült, de mivel a harangszerkezetre van illesztve a művészi kovácsolt vasból készített toronyóra, amely az időt jelzi, kéri, hogy a rekvirálástól megmenthessék. Tudott arról is, hogy a gelencei régi katolikus templomtoronyban egy kis harang 1401-ből való, amelyet 1793-ban újraöntöttek.6 Az ottani plébános jelentette, hogy Haralyban van egy 75 kg súlyú harang, amelyet 1617-ben öntöttek. Felirata: „O Rex Gloriae veni cum pace.”7 A sepsiköröspataki harangot az ottani plébános szintén műbecsűnek vélte, s annak ellenére, hogy Orbán Balázs munkájában 1412 számot vélt leolvasni róla, a harang mégsem került bele a műemlékharangok kimutatásába.8 A beérkezett kimutatások alapján az erdélyi püspökség 1700 előtt öntött 17 harangja közül 3 darabot Háromszéken találtak: az 1404-ben öntött gelenceit, az 1617-ben öntött haralyit és az 1600 körül öntött kézdisárfalvit, amely földrengés következtében már a 18. században használhatatlanná vált.9

A hadügyminiszteri rendelet értelmében 1917 őszén folytatták a még megmaradt harangok begyűjtését, s a hadi állapotok súlyosságára való tekintettel még abba a helységbe is visszatértek

a megmaradt harangokért, ahonnan előzőleg már több harangot is elvittek. Ezúttal sokkal kevesebb harangot sikerült begyűjteni, de még így is a következő katolikus háromszéki egyházközségeknek maradt beszolgáltatnivaló harangja: Miklósvár 595 kg, Futásfalva 152 kg, Hidvég 17 kg, Bodola 52 kg, Torja 276 kg, Kézdisárfalva 28kg, Ilyefalva 165 kg, Zágonbárkány 32 kg, Barátos 107 kg, Szentivánlaborfalva 10 kg, Gelence 3 db. harang 30 kg, 30 kg és 461 kg, Gidófalva 98 kg, Haraly 10 kg, Szentkatolna 121 kg és 9 kg, Mikóujfalu 4 kg súlyú harangjait vették át.10

A hadsereg céljára elszállított harangok kilónkénti kártérítését 4 koronában állapították meg. Ennek megfelelően a nagyszebeni királyi katonai parancsnokság építészeti osztálya a nagyszebeni takarékpénztáron keresztül a Háromszékről elszállított harangokért a brassói főesperességnek 35 196 korona értékben fizetett ki kártérítést.11 A gyulafehérvári gróf Majláth Gusztáv püspök azonban elrendelte, hogy a kártérítési összegből harangalapot teljes egészében takarékba kell tenni, hogy a megfelelő időben azt újból harangvásárlásra fordíthassák. Erre szükség is volt, hiszen a katolikus egyházközségek, amelyek többnyire három vagy négy haranggal rendelkeztek az első világégés végére, jobb esetben egy haranggal, vagy ritkább esetben teljesen harang nélkül maradtak. Volt azonban arra is példa, hogy az 1917 végén begyűjtött harangokat már nem tudták hasznosítani, s 1920 után visszakerültek korábbi helyükre, vagy más egyházközséget gazdagítottak hangjukkal. A két világháború között minden egyházközség igyekezett lehetőségeihez mérten az állami rendeletre kényszeredetten beszolgáltatott harangjait pótolni. Sok háromszéki harangnak vált ebben az időszakban szülőhelyévé az aradi Hőnig Frigyes-féle haranggyár, amely 1841–1939 között a legmagasabb műszaki szintre emelte a haranggyártást. A rekvirált harangok helyett náluk készültek a ma is működő nagyobb (körülbelül 200 kg súlyú) harangok: az árkosi 1925-ben, a szentivánlaborfalvi 1939-ben, az altorjai 1923-ban, a vargyasi 1924-ben, az étfalvazoltáni 1933-ben, a miklósvári 1938-ban, az olaszteleki 1925-ben, a kézdiszárazpataki 1922-ben, a kézdiszentléleki 1923-ban.12

A II. világháborút követően a harangöntési kedv a kommunista rendszernek, illetve a korlátozott lehetőségeknek köszönhetően lényegesen alábbhagyott. A rendszerváltás után azonban újból gyakorivá váltak a harangszentelések, mintegy messze mutató jelként hirdetve az egyházközségek élni akarását, istenszeretetét.


Források
Könyvek
Kisgyörgy Zoltán: Háromszéki harangok, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy 1996
Patay Pál: Régi harangok, Corvina Kiadó 1977
Internetes hivatkozások
http://harang.magyartemplomok.hu/harangokrol.html, 2008. január 25.
Gyulafehérvári Érseki Levéltár (GyÉl)
57/30-1917 sz. in: 1918 30/4093-7361, Harangmegváltási összegek iktatása GyÉl
6980/30-1917 sz. in: GyÉl 1917 30/ Harangok 95-8101
7654/30-1917 sz. in: GyÉl 1918 30/4093-7361 doboz, Harangmegváltási összegek iktatása
129/30-1917 sz. in: GyÉl 1917 30/ Harangok 95-8101
64/30-1917 sz. in : GyÉ1917 30/ Harangok 95-8101 l
32/30-1917 sz. in: GyÉ1917 30/ Harangok 95-8101 l
3244/30/1917 sz. in: GyÉl 1917 30/ Harangok 95-8101
2024/30-1918 sz. in: GyÉl 1918 30/4093-7361, Harangmegváltási összegek iktatása
2024/30-1918 sz. irat in: GyÉl 1918 30/4093-7361 Harangmegváltási összegek iktatása
Jegyzetek
1 In: http://harang.magyartemplomok.hu/harangokrol.html (2008. január 25.)
2 Patay Pál, Régi harangok. Corvina Kiadó, 1977, 5-6.
3 57/30 -1917 sz in: GyÉl 1918 30/4093-7361, Harangmegváltási összegek iktatása
4 6980/30-1917 sz in: GyÉl 1917 30/ Harangok 95-8101
5 7654/30-1917 sz in: u.o
6 129/30-1917 sz in: GyÉl 1917 30/ Harangok 95-8101
7 64/30 -1917 sz. in: u.o
8 32/30-1917 sz in: u.o
9 3244/30/1917 in: GyÉl 1917 30/ Harangok 95-8101
10 2024/ 30 -1918 sz. in: GyÉl 1918 30/4093-7361, Harangmegváltási összegek iktatása
11 2024/ 30 -1918 sz. irat in: GyÉl 1918 30/4093-7361, Harangmegváltási összegek iktatása
12 Kisgyörgy Zoltán: Háromszéki harangok, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy 1996, 11

Keresztény Szó, 2008. július

 

Menü

Bejelentkezés