Please update your Flash Player to view content.
MagyarRomânăEnglish
Pénzes Lóránd: Egy katolikus gyűjtőlevéltár születése: a Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltár példája PDF Print E-mail
Ez évben ezeréves fennállását ünnepelte a gyulafehérvári főegyházmegye. A tiszteletet keltő múltat változó történelmi forrásokból ismerhetjük meg. Vannak köztük régészeti, építészeti, szóbeli és írott források. Ez utóbbiak talán a legfontosabbak, de ugyanakkor a legsérülékenyebbek is. Szükség van biztonságos megőrzésükre és megismerésükre, hogy tudhassuk, honnan jövünk, és ezekre is támaszkodva megállapíthassuk, merre tart(s)unk. Ezért a gyulafehérvári érsekség 2003-ban elkezdte az egyházi írásos örökség szervezett megmentését. Bernád Rita levéltáros irányításával főesperességi kerületenként megkezdődött a gyűjtőlevéltárak kialakítása. A főegyházmegyei levéltárhoz tartozó gyűjtőlevéltárak 2008-ra jöttek létre: Gyulafehérváron az érseki levéltár egyik raktárhelyiségébe került a hunyadi és a gyulafehérvári kerületi anyag, majd hasonló gyűjtőlevéltár jött létre Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen. A levéltárak létrehozásához szükséges anyagi forrást az NKA (Nemzeti Kulturális Alapprogram) Levéltári Kollégiuma, valamint az NKÖM (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma) biztosította a határon túli levéltárak létrehozására kiírt pályázatai révén. Az említett kerületekben megtörtént a levéltári helyiségek kialakítása, korszerű fémállványok és semleges kémhatású dobozok beszerzése, melyek ideális körülmények között teszik lehetővé az iratok szakszerű megőrzését. Ezek után következtek a gyűjtőutak, melyek nyomán a plébániák levéltári iratanyaga a gyűjtőközpontokba került, majd a hosszas rendezési munka, melynek révén ténylegesen is kialakult a levéltári fond- és állagrendszer. Hasonló gyűjtőlevéltárak kiképzése a tervezés stádiumában van Kolozsváron és Csíkszeredában.1

2008 nyarán elkezdődött egy újabb gyűjtőlevéltár születési folyamata: a székelyudvarhelyi gyűjtőlevéltáré. A levéltár kialakulása nem alakult zökkenőmentesen, de mégis könnyebbnek mutatkozott, mint a levéltárat nélkülöző kerületek bármelyikében, mivel itt a korábbi pályázatokból adottak voltak a dologi feltételek. A Márton Áron Ifjúsági Ház egyik emeleti termét Mátyás Károly főesperes rendelkezésre bocsátotta, a levéltári fémállványok már a helyükön voltak egy korábbi pályázati lehetőségnek köszönhetően, csupán a dobozokat kellett a helyszínre szállítani az érseki levéltárból. Ezek után a gyűjtést és a rendezéstkellett elvégezni, tehát azt, ami jelentősebb anyagi beruházás nélkül is megtehető. A továbbiakban a székelyudvarhelyi levéltár létrejöttét kísérjük nyomon.

A gyűjtés megkezdését dr. Jakubinyi György érsek körlevele előzte meg: 2008 májusában értesítette az udvarhelyi kerület plébániáit a tervezett anyagbegyűjtés időpontjáról és annak lefolyásáról. A gyűjtésben részt vett a főegyházmegye levéltárosa, Bernád Rita, a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánia diakónusa és helytörténésze, Derzsy András, mindenki Bandi bácsija és a gyulafehérvári levéltár helyettes levéltárosaként e sorok írója.

A júliusi gyűjtőútra már jó előre elkezdtünk készülni, először a legkedvezőbb időpontot kellett kiválasztani, hogy minél több lelkipásztor otthon legyen. Így esett a választás a június 30. és július 4. közti időszakra, amikor 23 plébánia iratanyagát sikerült összegyűjteni. A gyűjtés időtartamára a Pastor Bonus Papi Otthontól kaptunk egy Volkswagen mikrobuszt a főegyházmegye gazdasági igazgatójának, Szász Jánosnak a közbenjárására. Így egyszerre több plébánia anyagát is sikerült elhelyezni a kisbuszban, nem kellett minden plébánia anyagával külön fordulni, ami jelentős időbeni és üzemanyag-megtakarítást eredményezett.

Sokszínű az írott anyag

Az iratanyagot a körlevélben közölteknek megfelelően a legkorábbiaktól 1990-ig gyűjtöttük be, kivételt képeztek a folyamatos ügyvitelt szolgáló iratok: kurrens anyakönyvek, használatban levő iktatókönyvek, különféle tárgy- és személynévmutatók, valamint a bejegyzés alatt álló domus historiák. A bemutatott irattári csoportokra a plébánia folyamatos ügyvitelében szükség volt, ezért helyükön maradtak. Ennek ellenére mégis volt mit begyűjteni, hiszen a plébánia irattermelése sokkal kiterjedtebb, mint azt egy laikus szemlélő gondolná. Történeti szempontból kiemelkedő forráscsoportot alkotnak a plébániai hivatal működése alatt keletkezett, többségükben folyószámos iktatással ellátott iratok, az ún. ügyiratok, amelyekből a plébániai hivatal mindennapi tevékenységét követhetjük nyomon. A házassági iratok ugyancsak időrendi sorrendben, folyószá-mos iktatással maradtak fenn, de sok esetbenkeveredtek az iktatott iratokkal. Jelentős a kötetbe foglalt dokumentumok csoportja is, melyek az egyházközség nagyságától és fennállásától függően változó nagyságrendűek. Nagyon sok plébánián fellelhető a püspöki rendeletek protokolluma, mely az egyházmegye elöljárója által írt körlevelek másolatait tartalmazza, melyeket a plébánosok készítettek egyházközségük számára főként a 18-19. században. Kötetekben maradtak fenn az egyháztanácsi és iskolaszéki ülések/gyűlések jegyzőkönyvei - melyek a plébánia és az egyházi iskola történelmének kiváló forrásai. A hitbuzgalmi iratok (Mária-kongregációk, oltáregylet, rózsa-füzér-társulat, különféle egyletek és lelkiségek iratai), énekkarok, színjátszó egyesületek iratai ugyancsak az egyházközségek életének sokrétű tevékenységét körvonalazzák. A szellemi és lelki életet bemutató források mellett az egyházközség gazdasági életébe is bepillantást nyerhetünk a pénztárnaplók, leltárak, adókönyvek, alapítványi, építési és felújítási iratok révén. Szórványosan találtunk egyházlátogatási jegyzőkönyveket a 19. század elejéről, illetve elvétve anyakönyveket is. Ez utóbbiak az egyházközség egyik legértékesebb forrásai, e tényt a kommunista hatalom is felismerte, és az 1950. június 7-én hozott, 153-as számú törvény erejű rendelettel kötelezték az egyházközségeket, hogy átadják az 1870-1895 közti időszak anyakönyveit, melyeket egy hónap múlva, július 7-én vettek át a néptanácsok. Ugyanakkor az 1952. évi belügyminisztériumi rendelet értelmében az átadási kötelezettséget mentés címszó alatt az 1870 előtt keletkezett anyakönyvekre is kiterjesztették, majd ezt a felszólítást 1971-ben megismételték. A begyűjtött anyakönyvek kezdetben a néptanácsok anyakönyvi hivatalaihoz kerültek, majd a területileg országos hálózattá szervezett állami levéltárakhoz.2 A Magyar Autonóm Tartomány fennállása alatt (1952-1968) a begyűjtött anyakönyveket a marosvásárhelyi levéltárba gyűjtötték, majd a megyésítés után áthelyezték a megyei levéltárakhoz, ún. igazgatóságokhoz. Az érvényben levő 1996-os levéltári törvény kimondja, hogy a „törvényesen" az Országos Levéltár kezelésébe került iratok/anyakönyvek nem vehetők vissza,3 így továbbra is nélkülözniük kell az egyházközségeknek a jog szerint őket megillető, de begyűjtött anyakönyveiket. Éppen ezért felbecsülhetetlen kincs a Gyulafehérvári Érseki Levéltár anyakönyvi állománya, ahol az anyakönyvi másodpéldányok az 1820-as évektől napjainkig kisebb-nagyobb hiányokkal megvannak és hozzáférhetőek.

A gyűjtés során a főegyházmegye második legnépesebb főesperesi kerületét képező 33 plébánia közül 23-ból sikerült iratanyagot begyűjteni, melyek időhatára 17-20. század között van. A hiányzó plébániák iratait július 26-án gyűjtöttük be.

A gyűjtést 2008. június 30-án délelőtt Szé-kelylengyelfalván, Székelyszenttamáson, Székely-szentléleken, Oroszhegyen, délután pedig Farkaslakán, Pálfalván és Kadicsfalván kezdtük meg.

Székelylengyelfalva, Székelyszenttamás, Székelyszentlélek, Oroszhegy, Farkaslaka, Pálfalva és Kadicsfalva

A Székelyudvarhelyhez közel fekvő Székely-lengyelfalva első írásos említése 1505-ből származik, a gótikus templom építését is erre az időszakra teszik, de önálló plébániaként csak 1775-től említik. A ma is álló templom 1802-ben épült.4 A plébános, Hajdó István kórházi kezelés miatt Budapesten tartózkodott, vele telefonon egyeztettünk a plébániai levéltár begyűjtéséről. Megbízottja adta át a kb. 2 folyóméter (továbbiakban fm) plébániai iktatott és kötetes iratanyagot, melyet a régi könyvállománnyal együtt egy külön raktárhelyiségben tároltak. Plébániai ügyviteli irataihoz sajnos nem találtunk önálló iktatókönyvet, így a rendezést követően az iktatott anyagot egyenként átnézve kutattuk. Kiemelkedő egy Lengyelfalva és Oroszhegy közti erdőügyi pereskedés iratanyaga a 18. század közepétől.

Ezt követően a szomszédos Székelyszenttamásra mentünk, ahol begyűjtöttünk kb. 2 fm plébániai kötetes anyagot, amelyek tisztítást és konzerválást igényeltek. Iktatott iratokat furcsa mód nem találtunk, de fennmaradt az egyházközség 1764-1857 között íródott anyakönyve. A települést az 1331-1337 között készült pápai tizedjegyzékben említik először, majd a reformáció ideje alatt arról értesülünk, hogy az új hitet hirdető lelkészt a közösség elkergeti és megőrzi katolikus vallását. Ennek ellenére a paphiány miatt licenciátusok gondozzák az egyházközséget 1708-ig, amikor is plébánost kaptak. Ma is fennálló temploma a 19. század eleji nagy földrengés után, 1820-1821 között épült.5

Innen egy fiatalabb egyházközségbe, Nyikó-malomfalvára érkeztünk, melyet először 1505-ben említenek írásos feljegyzések. Székelyszentlélek filiájaként csak 1808-1809-ben építettek saját templomot, és ekkor vált önálló plébániává is.6 A 200 éves egyházközség faszekrényben tárolt iratait, kb. 1 folyómétert, Simon József plébánostól vettük át.

A következő állomáshelyünk Benedek Fidél ferences egyháztörténész szülőfaluja, Székely-szentlélek volt. A települést már az 1333-as pápai tizedjegyzékben is említik, és a reformáció alatt is teljesen megőrizte katolikus vallását. Gyűjtésünk eredményeként kb. 3 fm plébániai iratot vittünk magunkkal, ezek a plébánia egyik szobájában voltak elhelyezve. Ugyanebben a helyiségben volt a plébánia könyvtára rendezett körülmények között, zömében 18. századi kiadványokkal.

A délelőtti gyűjtésünk utolsó úticélja egy olyan falu volt, amelynek közössége a reformáció idején elutasította az új hitet. A helység Oroszhegy, amely már az 1334-es tizedjegyzékben való szereplésével beírta magát a középkori anyaegyházközségek sorába. Napjainkban a közel 2000-es lélekszámú falu templomát 1766-1770 között építették, a 20. század elején bővítették,7 s olyan mértékűre sikerült, hogy a mellette elhaladónak ma is tiszteletet parancsol. Az egyházközség nagyságának a plébánia levéltára is megfelelt. A látogatók sokszínűségére való tekintettel az iratokat itt kétféle módon is tárolták. A 19-20. századi plébániai iratanyagot szekrényben, rendezetten, míg a 17-18. századi anyagokat utazóládákban, rendezetlenül, a fürkésző szemektől távol. Az értékes iratanyaghoz hasonlóan átvettük a plébánia korábbi pecsétnyomóit, amelyeket a gyulafehérvári érseki levéltárban található pecséttárban helyeztünk biztonságba.

Délután Farkaslakára mentünk, ahol a plébánia közel 500 éves fennálláshoz képest is csak elenyésző mennyiségű (kb. 0,26 fm) 20. századi ügyviteli iratot találtunk. A korábbi iratokról Gáspár Györgydeák Lajos plébános sem tudott információval szolgálni. Kíséretében Székelypálfalvára mentünk ki, mely jelenleg Farkaslaka filiája. A poros úton megközelíthető falucska 1775-től önálló plébánia, de a népességcsökkenés és paphiány miatt helyben lakó lelkész nélkül áll hosszú, tornácos plébániája. A 2,5 fm ügyviteli iratot és kötetes anyagot a plébánia egyik helyiségében levő faszekrényben és egy 1866-os évszámmal ellátott levéltári faládában elhelyezve találtuk. A nap gyűjtésének utolsó állomáshelyeként visz-szautunkon Kadicsfalván tértünk be a plébánia tágas udvarára. A Székelyudvarhelyhez közel fekvő települést először a 16. század közepén említik, mai temploma 1770-ben épült, de önálló plébániává csupán 1802-ben vált.8 A hittanteremben elhelyezett két vasszekrényből nagy mennyiségű, 3 fm irat került elő, melyet az egyházközség régi (4 fm) könyvanyagával együtt a plébános kérésére begyűjtöttünk.

Az első napi eredményes gyűjtés anyagának szűk óra alatt történt felhordása a Márton Áron Ifjúsági Ház emeleti termébe éreztette velünk: nem hiába dolgoztunk. Így elégedetten fogyasztottuk el a plébánián, a korábbi jezsuita rendház ebédlőjében vacsoránkat.

Máréfalva, Szentegyháza, Küküllőkeményfalva, Fenyéd

A következő nap, július 1-jén a Hargita lába felé tartó útvonalat választottuk. Elsőként Máréfalván álltunk meg, melynek lakói fegyverrel akadályozták meg, hogy I. Rákóczi György jószágigazgatója elfoglalhassa az egyház földjeit. A 2000 lelket számláló közösség mai tágas temploma 1772-re készült el, mint ahogy azt a főbejárat fölött elhelyezett kőbe vésett évszám is hirdeti. A szűkösnek mondható, kb. 1,5 fm plébániai iratanyag a hittanterem egyik faszekrényben volt tárolva, melyet a plébánia régi pecsétnyomójával együtt tettünk a kisbuszba. A gyűjtést követően a székelyudvarhelyi gyűjtőközpontba került 2 db 18-19. századi anyakönyv, melyeket Kovács Piroska adott át Bernád Rita érseki levéltárosnak.

Innen a Székelyudvarhely és Csíkszereda közt félúton található Szentegyházára, a 16. századi nevén Szentegyházas Oláhfaluba érkeztünk. A fafeldolgozással és vasércbányászattal foglalkozó városka lakói 1756-1760 között építettek templomot, de csupán 1838-ra sikerül önálló plébániává alakulniuk.9 A kb. 3 fm nagyságú irattár a plébános irodájában, levéltári faszekrényben volt rendezett állapotban, irattartó dossziékba befűzve. Az egyházközségi iktatott iratok csupán 1800-tól maradtak fenn, de kiemelkedő fontosságú az 1722-1765 közti eredeti anyakönyv, amely a plébános kérésére helyben maradt. A begyűjtés után megtekintettük a plébánia udvarán elhelyezett kis falumúzeumot, majd délután Küküllőkeményfalván folytattuk gyűjtésünket. Ez az egyházközség csupán 1894-ben önállósult, így első látásra érthetőnek tűnt számunkra, hogy viszonylag kis mennyiségű levéltári anyagot találtunk. Az iktatott iratokat csak később találtuk meg, miután a fenyédi plébános, Tubák László tanácsára újból visszatértünk a plébániára, amelynek helységeiben rendezetlen körülmények között megtaláltunk kb. 1 fm anyagot, amelyhez az 1980-as években külön darabjegyzéket készítettek.

Ezt követően Fenyéden vettük számba a plébánia irattárát. Ez az egyházközség is fiatalnak mondható, hiszen 1825-ben vált le Máréfalvától, így nem lepődtünk meg azon, hogy a fákkal takart plébánia raktárhelységében, a faszekrényben elhelyezett iratmennyiség csupán kb. 1,5 fm plébániai iktatott és kötetes irat volt.

Parajd, Szováta, Erdőszentgyörgy és Székelyvarság

Július 2-án Parajd, Szováta, Erdőszentgyörgy és Székelyvarság következett. Parajd a reformáció után, csak 1800-ban, a templom építésének befejezésével egy időben lett ismét önálló plébánia, de ehhez képest is kevés anyagot találtunk. A kb. 0,5 fm kötetes anyagon kívül találtunk csupán a második világháborút követően találtunk iktatott iratokat.

Következő állomásunk a már Maros megyében fekvő Szováta, a sokak által kedvelt üdülőtelep volt. Az egyházról első említés 1630-ból származik, temploma 1780-81-ben épült. A plébániára megérkezve az állami levéltárak kényszerű iratanyag-begyűjtéseire utalva a plébános üzenetét találtuk: ,,Amit keresnek, az Bukarestben van". Elfogadtuk a keserű szájízből fakadó nézőpontot és tovább folytattuk utunkat az erdőszentgyörgyi plébániára. A reformációt követően a település a kálvini, majd a Dávid Ferenc-féle hitvallást követte. Önállóvá az 1990-es évek végén vált, azt követően, hogy az állam által épített víztározó elárasztotta a szomszédos Bözödújfalut, és annak lakói jórészt a szomszédos Erdőszentgyörgyre költöztek át. Ezért itt találtuk meg a bözödújfalusi egyházközség levéltárát, két helyiségben. Az iktatott iratok többnyire a korábbi kápolna helyiségében, faszekrényen voltak elhelyezve, míg a kötetes anyag a bözödi plébánia könyvtárával együtt egy, a plébániához tartozó szobában. Az elpusztult falu egyházközségének kizárólagos forrásai ezek a kötetek, amelyek a 17-18. századi ügyviteli iratokkal, valamint a 17-19. századi könyvtárral együtt a magas páratartalmú helyiségekben jelentősen sérültek, ezért sürgősen konzerválásra szorulnak.

Délutáni úticélunk a sízők által is jól ismert útvonalon keresztül vezetett a Hargita vonulata mentén a tengerszint fölött 850-1000 között fekvő Székelyvarságba. Útközben megálltunk Zeteváralján, de mivel ez csak a 20. század közepétől működik mint önálló plébánia, levéltári anyagot nem találtunk. Így folytattuk utunkat, az 1976-1992 között készült zetelaki gát mellett elhaladva érkeztünk meg a festői szépségű tanyavilágba, Székelyvarságba. Az elszórt házakból álló település korábban Oroszhegy havasainak nyári szállása volt, mely a 20. század első évtizedében állandósult és lett közigazgatásilag is független. Ezzel párhuzamosan alakult ki az egyházközség és a plébánia, kis templomát is ekkor kezdték építeni. A fiatal egyházközség a 20. században keletkezett, kb. 1,5 fm plébániai ügyviteli iratát és kötetes anyagát példás rendben találtuk, és néhány egyháztanácsi jegyzőkönyv kivételével magunkkal is vittük.

Zetelaka, Lövéte, Szentkeresztbánya, Homoródkarácsonyfalva

Július 3-án reggel a Székelyudvarhelytől 13 km-re fekvő Zetelakára mentünk ki. A Hargita lábainál fekvő nagyközség a nehéz megélhetési viszonyok miatt az idők folyamán többször is örvendhetett az erdélyi fejedelmek által adományozott kiváltságos helyzetének: 1622-ben felmentették az adófizetés alól és megengedték, hogy követeivel jelen lehessen az országgyűléseken, de cserébe évente 100 000 zsindelyt kellett Gyulafehérvárra, a fejedelmi udvar számára szállítania. A 19. századra már elvesztette kiváltságos helyzetét, de a katolikus hitét megőrző település tovább gyarapodott. Kinőtte korábbi templomát, helyébe 1912-1923 között neoromán stílusban10 új, impozáns istenháza épült. Ennek tornyában találtuk meg az egyházközségi könyvtár és levéltár számára kialakított helyiséget, fapolcokkal és levéltári szekrényekkel ellátva. Gyűjtésünk során itt találtuk a legrendezettebb körülmények között a levéltári anyagot, mely a kommunizmus alatt itt tevékenykedő Hadnagy Sándor plébános rendszeretetéről tanúskodott. A terjedelmében is jelentős, kb. 9 fm plébániai írott és kötetes anyag közül figyelemreméltó az 1797-1823 közötti időszakból származó megyeszéki büntetési jegyzőkönyv, amely tételesen sorolja föl az elkövetők neveit, bűntetteit (káromkodás, szentmiséről való hiányzás, részegség stb.) és a kiszabott pénz-bírságot.11 A plébános kérésére helyben hagytuk a templom és a plébánia építésére vonatkozó iratokat, a szentmise alapítványi törzskönyvet, a templomalap tulajdonát képező erdők eladási iratait és a családnaplót.

Délután a Homoród mentén fekvő unitárius tömbben fekvő katolikus nagyközség, Lövéte plébániája fele tartottunk. Útközben megálltuk a vasérckitermeléséről ismert Szentkeresztbányán, de az 1990-ben önállósult plébánián, mely korábban Szentegyháza filiája volt, nem volt mit begyűjteni.

A feltételezések szerint a 12-13. század fordulóján alakulhatott Lövétén az egyházközség. Ma is álló plébániatemploma 1776-ra épült fel, melynek berendezése ún. „népi barokk" stílusban készült. A hittanterem faszekrényében talált kb. 1,5 fm iktatott ügyviteli és kötetes anyag a plébánia évszázadokra visz-szatekintő múltjához képest is kevésnek bizonyult. Értékes helytörténeti forrásértékkel bírnak az anyakönyvi mutatók 1773-tól és az 1848-tól vezetett domus historia. Lövétéről kátyúkkal teli úton a Szent László freskóiról ismert településre, Homoródkarácsonyfalvára érkeztünk, ahol várakozásainknak megfelelően 18. századi iktatott plébániai anyagot is találtunk. A kb. 2 fm levéltári iktatott iratokhoz iktatókönyvek, protokollumok, egyháztanácsi és iskolaszéki jegyzőkönyvek, pénztárnaplók is társultak. A plébánián hagytuk az 1823-tól vezetett anyakönyveket és a domus historiát is. A település először az 1333-as pápai tizedjegyzékben szerepel, de román stílusú templomának alaprajzai korábbi meglétére utalnak. A reformáció idején a falu unitárius hitre tért s vitte magával templomát is. A katolikusok a 18. század végén építettek gazdag, rokokó stukkóval díszített templomot, melynek berendezései közül kiemelkedik a 17. században készült főoltár és az 1646-ban készült mellékoltár, mely az erdélyi oltárépítészet egyik legkorábbi darabja. Az egyházközség tulajdonát képezi még a reformáció előtt készült Szent Miklós- és Szent Ágoston-faszobor, mely jelenleg Marosvásárhelyen várja visszatérését eredeti helyére.

Korond, Atyha, Vágás, Székelyudvarhely

Július 4-én visszatértünk a Sóvidékre, a fazekasságról ismert Korondra. Nevét az 1333-1337-es pápai tizedösszeíráskor az anyaegyházak között találjuk. 1553-ban épített templomát lebontották és helyébe 1910-11-ben építettek újat az Erdélyi Római Katolikus Státus vallásalapjának támogatásával. A plébánián a dobozokban tárolt, 2 fm-t kitevő levéltári anyag mellett két oklevél is előkerült, amely Atyha leányegyházközség katolikusainak szabad vallásgyakorlását biztosította. A reformációt követően ugyanis a Koronddal szomszédos Atyha is az unitárius hitre tért át, de a 17. század elején visszatértek az ősi hitre. Ennek ellenére a korondi unitárius prédikátor adófizetésre kényszerítette a falut, ezért a fejedelmek, Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György oklevélben biztosították az atyhaiak szabad vallásgyakorlatát. A fejedelmi aláírással ellátott kiváltságlevelek konzervált állapotban a Millenniumi kiállításon is megtekinthetőek a gyulafehérvári érseki palotában. Daniel Ernő plébánossal poros, kanyargós úton értünk ki az atyhai plébániára, amelynek udvarán éppen gyerektábort tartottak. A lakatlan plébániára való tekintettel a kb. 3,5 fm levéltári anyaggal együtt begyűjtöttük a 17-19. századi könyvekből álló értékes plébániai könyvtárt is. Örvendetes tény, hogy fennmaradt egy 18. század végi, 19. század eleji plébánianaplója, a historia domusok elődje, amelyben részletes adatokat találunk az egyházközségre vonatkozólag: különböző (ingó és ingatlan) leltárak, számadások, okiratok másolatai, számadások, papi és egyéb névjegyzékek stb.12

Vágásba nem kellett kimennünk gyűjtőútra, mert az akkori plébános, Bartos Károly beszállította egyházközségének levéltárát a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániára. A 2,80 fm plébániai irat között külön figyelmet érdemel az 1630. január 14-én kelt, papíranyagra írt fejedelemség kori oklevél, amelyet az évszázadok folyamán megőriztek, sajnos csonkítottan (2/3-os épségben maradt fenn). Ugyanakkor értékes forrás a kézikönyv formájú születési, házassági és elhalálozási anyakönyv 1769-ből.13

Szintén rendeltetési helyén, a Márton Áron Ifjúsági Házban volt a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánia levéltára, így ez sem igényelt külön gyűjtőmunkát és iratszállítást. A város plébániájának első írásos említése 1317-ből való. A reformációt követően a katolikusok csak azután használhatták tovább templomukat, miután a reformátusoknak is építettek egyet, velük közösen. A plébániát 1649-től a rend 1773-as feloszlatásáig a jezsuiták vezették. A napjainkban is álló templom építése 1788-ban kezdődött el korai klasszicista stílusban, de felszentelését csak öt évvel később végezhette el az akkori főpásztor, gr. Batthyány Ignác püspök.14 A korábbi középkori templomról egy 1649-es évszámot viselő ajtókeret tanúskodik.

Székelyszentkirály, Kápolnásfalu, Székelykeresztúr, Etéd

Mivel néhány plébánost nem sikerült a gyűjtő-körút alatt elérni, a hiányzó egyházközségekből az iratokat egy későbbi időpontban, július 26-án gyűjtöttük be. Elsőként a közeli Székelyszentkirályba mentünk ki, melynek egyházközsége a 12-13. században alakulhatott. Mai templomát 17961799 között építették.15 A plébániáról átvettük a 18. századi anyakönyveket, melyeket a kommunizmus alatt az államosítás elől a pincében rejtegettek, kötetes anyagokat és kevés 1960-1990 között keletkezett iktatott ügyiratot.

Ezt követően a beszédes elnevezésű Kápol-násfaluba látogattunk, mely nevét a kápolnás helyről nyerhette. A középkorban Szentegyházához tartozó egyházközségből 1837-től lett önálló plébánia. Ennek megfelelően alakult irattermelése is, hiszen a kb. 3 fm levéltári anyag között iktatott és kötött dokumentumokat egyaránt találtunk. Az 1930-as években Kápolnásfaluban működött az esperesi kerület tanfelügyelőségi hivatala, így levelezése is a plébánián maradt a plébániai ügyviteli iratokkal és a házassági iratokkal keveredve. A 19. századi házassági iratokat a plébániai iktatott iratokban találjuk meg, mivel iktatószámsorrendjük teljes egységet alkotott.16

Legutoljára maradt gyűjtőutunkon a Segesvár és Székelyudvarhely között félúton elhelyezkedő városka, Székelykeresztúr. A Szent Kereszt tiszteletére emelt egyházközségről már a 14. századi pápai adóösszeírás tudósít, de temploma már korábban, a 11-12. században felépülhetett. Gótikus formáját, melyet a 15. századi átalakítás után nyert el, napjainkig megőrizte. A reformációt követően a katolikus hit háttérbe szorult, a templom is az unitáriusok kezére került. A katolikusok csak 1767-ben kapták vissza az osztrák katonaság támogatásával.17 Levéltárának külön érdekessége az iktatott és kötetes anyag mellett az 1725-től kezdődő városi szék periratainak csoportja, melyek vallási és házassági vitákról is tudósítanak.

Vadregényes úton, őzek és nyulak esetleges felfedezéséről ösztönözve jutunk el a gödrökkel tarkított úton a plébánia távoli filiájába, Etédre. A falu lakói a 16. században reformátusok lettek, de katolikus jelenlétre utal az a tény, hogy 1783-ban rövid időre ide telepedtek át Firtos várából a minoriták és kápolnát építettek. Ám ez sem bizonyult tartósnak, hiszen 1875-ben felépült ugyan a plébániatemplom, de 1980-tól a hívek csekély száma miatt nincs helyben lakó plébánosa a falu-nak.18 A plébánia üres szobájában álló almáriumban elhelyezett kis mennyiségű plébániai levéltár ennek ellenére helyben megmaradt. Az iratokat az autóba pakoltuk, és fájó szívvel hagytuk magára a 18-19. századi plébániai könyvtárat és a jobb napokra érdemes templomot és plébániai lakot. Ezzel az utolsó begyűjtéssel megvalósult a levéltár születésének első mozzanata. A megőrzendő írott anyag rendeltetési helyére került.

Miért nem maradhat a helyén?

Az olvasókban a beszámoló alapján jogosan tevődik fel a kérdés: miért kellett az egyházközségekben található iratanyagot a származási helyéről elszállítani. Hiszen legjobb helyen mindig ott van, ahol keletkezett, különösen ha nem szórvány, hanem élő közösség tulajdonában van. A kérdés csupán az, hogy miként, milyen körülmények között? Gyűjtőutunk során sajnos tapasztaltuk, hogy az egyházközségek évszázados fennállásáról tanúskodó iratok őrzésének mikéntje igencsak változó. Sok körülmény befolyásolja, mentheti vagy pusztíthatja a katolikus írott örökséget. Nagyon sok helyen találkoztunk levéltári szekrényekben elhelyezett, gondos renddel, tárgykör és időrend szerint csoportosított iratokkal, de ugyanakkor előfordult az is, hogy egerek mohó étvágyának kitéve, vízcsap mellett, penészes helyiségben, toronyszobákban, olykor nejlonzsákban várták az iratok a számukra kedvezőbb időt. Ilyen esetben ezek a dokumentumok - melyek egy adott közösség történetének kizárólagos forrásai - visszafordíthatatlan károsodást szenvednek. Megsemmisülésükkel az egyházközség múltja válik megismerhetetlenné. Ezért sürgető a begyűjtésűk, biztonságos megőrzésük, szakszerű kezelésük, amit sok esetben fertőtlenítésnek és restaurálásnak kell megelőznie, valamint legalább középszintű rendezésük. Ennek a második mozzanatnak a bekövetkeztével beszélhetünk a levéltár valódi születéséről, amelynek folyamata egy év után a végéhez közeledik.

Jövőre vonatkozó tervek, feladatok

A rendezés Székelyudvarhelyen már a gyűjtés hónapjában megkezdődött, amikor 20-27. között dr. Szögi László magyarországi levéltáros professzor irányításával hat magyarországi egyetemista és e sorok írója megkezdte a munkát, amelybe augusztus elején belekapcsolódott a Magyarországon élő levéltáros Varga Júlia, a gyulafehérvári érseki levéltáros, Bernád Rita és a marosvásárhelyi gyűjtőlevéltáros, Barabás Kisanna, de a befejezés Bernád Ritára hárult. Az ő jóvoltából egy év elmúltával a begyűjtött anyag jó részének raktári jegyzéke is elkészült, a levéltár hétfő és keddi 8 órás nyitva tartással már kutatókat is fogad. Így lehetővé vált, hogy az udvarhelyi főesperesség egyházközségeinek írott öröksége megfelelő tárolási és feldolgozási körülményeket nyújtva biztonságos helyre kerüljön, ahol szakszerű körülmények között valósul meg kezelése és kutathatóvá tétele. Most már fel tudjuk mérni, mi az, ami megmaradt, és mi az, ami elveszett az elmúlt századok alatt. Egy-egy nagy múltú plébánia megmaradt csekély, hézagos írott anyagát tekintve az eredmény sokszor elkeserítő, de felfelcsillan sokszor az öröm is, hiszen olyan, a szó

legnemesebb értelmében vett kincsek kerülnek elő, amelyek meglétét már senki sem remélte. A begyűjtéssel még nem zárult le a levéltári munka, sok feladat vár ránk a továbbiakban is. A szükséges rendezés után pályázati vagy egyéb szponzori úton szükség van a sérült kötetek (18-19. századi anyakönyvek, protokollumok, megyeszéki jegyzőkönyvek) vagy egyedi iratok konzerválására és restaurálására. Ezt követően egy hosz-szas digitalizálási folyamatnak kell alávetni a történeti és gyakorlati szempontból értékesebb iratanyagokat, hogy a biztonsági másolatok elkészültével ezeket tegyük hozzáférhetővé a kutató és érdeklődő ügyfelek számára, és védjük ezáltal is az eredeti példányt a további károsodástól. A levéltáros feladatköre az is, hogy különböző levéltári segédletek útján még könnyebben átláthatóvá tegye a rábízott iratanyagokat, akár különböző tematikus nyomtatott jegyzékekkel, akár forráskiadásokkal. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár tervei között szerepel az is, hogy külön darabjegyzékben (nyomtatott levéltári leltár vagy regesztajegyzék formájában) közzétegye mindazt az egyházi írott forrásanyagot, amely a katolikus restauráció (más néven ellenreformáció) előtt keletkezett, tehát az 1715 előtti években, az Érseki és a Főkáptalani Levéltár hasonló módon 2006-ban megjelent kötetének mintájára.19 Természetesen erről a gyűjtőlevéltárról is készülőben van Bernád Rita szerkesztésében a repertórium, egy középszintű segédlet elkészítése, amely előreláthatólag 2010-ben látna napvilágot, és amely által könnyebben átláthatóvá válna a gyűjtőlevéltár felépítése, tartalma.

Köszönet

Katolikus tárgyi és írott örökségünket már sokszor, sok mindenki gyűjtötte, de oly módon, hogy köszönetet senki nem mondott érte. Elég, ha a kommunizmus idején, a néptanácsok pincéiben raktározott, sokszor megsemmisült anyakönyvekre vagy más plébániai iratokra gondolunk, melyek egy része soha nem került be a megyei állami levéltárakba, és a közösségeinket ért kár máris felbecsülhetetlenné válik számunkra is. A 2008 nyarán elkezdett munkában, annak eredményeiben, reméljük, sokan lelik majd örömüket. Ezúttal köszönetet mondok az egyházközségek plébánosainak, akik megértették és közreműködésükkel segítették ennek a levéltárnak is a létrejöttét, mely az övék is. Ugyancsak köszönet illeti Derzsy Andrást, aki a gyűjtésünk alatt mindig elkísért és ismereteivel segített bennünket. Isten fizesse készségességüket, munkájukat!

Jegyzetek

1 Bernád Rita: A Gyulafehérvári Főegyházmegye gyűjtőlevéltárainak helyzete. Elhangzott 2009. július 8-án Gyulafehérváron az Egyházi Gyűjtemények 2009. évi vándorgyűlésen.

2 Egyházi anyakönyvek az országos levéltárakban in: Pál-Antal Sándor: A Székelyföld és városai. Marosvásárhely, 2003, 326-328.

3 A székelyföldi levéltárak helyzete és a kutatási lehetőségek, in: Pál-Antal Sándor: A Székelyföld és városai. Marosvásárhely, 2003, 3324-325.

A Gyulafehérvári főegyházmegye történeti sematizmusa a 2000. jubileumi és millenniumi évben. Gyulafehérvár, 2000 (továbbiakban Sematizmus) 270-271.

Sematizmus, 273.

Sematizmus, 265.

Sematizmus, 266.

Sematizmus, 262.

Sematizmus, 268.

10 Sematizmus, 279.

11 Bernád Rita, A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Székelyudvarhelyi Gyűjtőközpontjának repertóriuma, Zetelaki plébánia iratai (kézirat).

12 Bernád Rita, A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Székelyudvarhelyi Gyűjtőközpontjának repertóriuma, Atyhai plébánia iratai (kézirat).

13 Bernád Rita, A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Székelyudvarhelyi Gyűjtőközpontjának repertóriuma, Vágási plébánia levéltára (kézirat).

14 Derzsy András, Szent Miklós Római Katolikus Plébániatemplom, Székelyudvarhely, 1998, 4-11.

15 Sematizmus, 272.

16 Bernád Rita, A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Székelyudvarhelyi Gyűjtőközpontjának repertóriuma, A kápolnásfalvi plébánia levéltára (kézirat).

17 Sematizmus, 270.

18 Sematizmus 258.

19 Szögi László, A Gyulafehérvári Érseki Levéltár és az Erdélyi Katolikus Státus Levéltára 1., 1429-2000. Repertórium, Gyulafehérvár-Budapest, 2006; Bernád Rita, A Gyulafehérvári Érseki Levéltár és az Erdélyi Katolikus Státus Levéltára 2., Oklevél és iratjegyzék -canonica visitatiok mutatója, GyulafehérvárBudapest, 2006.

Keresztény Szó, 2010. január


 

Menü

Bejelentkezés